Fotó: MTI/Vajda János
Hirdetés

Potápi Árpád János úgy fogalmazott, nagy dolog ha az eredményeket meg tudják védeni, hiszen 2020-tól alapvetően változott meg a világ, főleg Közép-Európában, amihez alkalmazkodnunk kell. Ha sikerül megőrizni az eredményeket, és keményen dolgozunk, akkor közösen ezen a nehézségen is túl leszünk, és a gazdaság továbbra is gyorsan tud növekedni – mondta az államtitkár.

Köszöntőjében arról is beszélt, hogy a kezdeményezést a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) valósítja meg a külhoni partnereken keresztül, de gyakorlatilag a magyar kormány támogatja a vállalkozókat annak érdekében, hogy azok magyar embereket foglalkoztatva hozzájáruljanak ahhoz, hogy a magyar embereknek ne kelljen elhagyniuk a szülőföldjüket a boldogulásuk érdekében.

Hozzátette, a munkájuk 2016-tól elsősorban az, hogy a határon túli magyar vállalkozókat megszólítsák, akárcsak a pedagógusokat, az orvosokat és a más területeken dolgozókat, és hálózatba tudják szervezni őket a térségben, a nagyobb régiókban, majd végül a Kárpát-medencében.

Mindezt azért, hogy fejleszthessék a gazdasági kapcsolatokat, hogy kialakuljon egy egységes Kárpát-medencei magyar gazdaság, erősödjön a magyar nemzetgazdaság – mondta az államtitkár.

Korábban írtuk

Potápi Árpád János hangsúlyozta, hogy azok a magyar vállalkozók, akik az utódállamok területén dolgoznak, ha ki tudják használni a magyarországi, az adott ország és az európai uniós pályázati lehetőségeket is, akkor előnyre tehetnek szert az országukban élő más vállalkozásokkal szemben. Nemzeti érdek a magyar gazdaság ilyen módon történő erősítése – tette hozzá.

Az államtitkár megjegyezte: a VIII. Kárpát-medencei Magyar Vállalkozók Találkozójára másfél óra alatt betelt a 200 jelentkezési hely. A rendezvényre 45 olyan vállalkozó érkezett aki először vesz részt az eseményen. A találkozóra Erdélyből 103, Vajdaságból 41, Felvidékről 42, míg Kárpátaljáról 30 vállalkozó jött – tette hozzá.

Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára arról beszélt, Mezőkövesd nemcsak kultúrája és gyógyfürdője, de ipara miatt is különleges. A városban jellemzően nagy családi vállalkozások vannak, köztük több olyan is amelynek több mint 10 milliárd forint az árbevétele. Hozzátette, sokat dolgoztak azon, hogy a térség gazdasága erős, turizmusa ismert, munkanélkülisége alacsony legyen, így a város és a régió is élhető hely legyen.

Az államtitkár, egyben a térség fideszes országgyűlési képviselője hangsúlyozta, a határon túli magyarság sorsa, és szülőföldön történő boldogulásuk elősegítése a kormány számára kiemelt jelentőséggel bír. Úgy fogalmazott, „fontos az, hogy egy nemzet tudjunk lenni”, ehhez pedig a Pénzügyminisztériummal hozzájárultak és a jövőben is hozzá fognak járulni gazdasági és infrastrukturális fejlesztési programokkal.

Tállai András elmondta, a jövő évi költségvetés első és legfontosabb feladata hogy megvédjék az olyan eddigi eredményeket, mint például az elmúlt 10 évben létrehozott egymillió munkahely. Hozzátette, a rezsicsökkentett ár, majdnem 1000 milliárdjába kerül a költségvetésnek, tehát ennyivel kellene többet fizetnie a magyar lakosságnak, ha az állam piaci áron szolgáltatná számukra az energiát. Ennek ellenére a kormány az átlagfogyasztásig 2024-ben is meg tudja majd védeni a magyar családokat – mondta az államtitkár.

Fekete Zoltán (Fidesz-KDNP), Mezőkövesd polgármestere köszöntőjében elmondta, a nyolc találkozóból ez a hetedik, amit a városban tartanak. Úgy fogalmazott, összejövetel „kiállta az idő próbáját”, hiszen úgy tűnik a Kárpát-medencei Magyar Vállalkozók Találkozójára van igény. Köszönetet mondott a nemzetpolitikáért felelős államtitkárságnak a rendezvény megszervezéséért, és mindazoknak, akik részt vesznek rajta.