Hirdetés

Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik) szerint 2010 óta az önkormányzatiság szisztematikus leépítése folyik, és ezzel a demokrácia utolsó bástyáját építik le. A kormány függőségi rendszert alakított ki, megköti az önkormányzatok kezét, amelyeknek kevesebb az eszközük, és még a saját bevételükhöz is hozzányúltak – mondta.

Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára úgy válaszolt, az önkormányzati rendszer valóban a magyar demokratikus átalakulás egyik legfontosabb bástyája. 2009-2010-re viszont a magyar önkormányzati rendszer az összeomlás szélére került, ezért a kormány a települések hiteleit átvállalta és észszerűen osztotta meg a feladatokat velük – magyarázta.

A képviselő megjegyezte: Borsodban nemsokára választás lesz, és ott azzal riogatják a választókat, hogy ha nem a kormánypárti jelöltet támogatják, nem jutnak forráshoz. Az államtitkár azt mondta, a politikai alapú pénzosztogatást a Jobbik partnere, a baloldal hozta be az országba.

Korábban írtuk