Magyar zászlók lobogtak a főutcán

Múlt vasárnap dél körül nem mindennapi menet vonult Kassa főutcáján. A mit sem sejtő járókelők szokásos vasárnapi sétája is alábbhagyott, majd a Fő utca teljes közönsége az éneklő, méltóságteljesen vonuló tömeget kezdte bámulni. Egy idősebb férfi meglepetten kérdezte a körülötte lévőktől: „Co sa stalo? Okupovali madari Kosice? V zivote som ne videl tolko zastav!”, vagyis „Mi történt? Elfoglalták a magyarok Kassát? Életemben ennyi zászlót még nem láttam!” Nem, még nem foglalták el, csak szívükben foglalták vissza régi jussukat, Rákóczi örökét, történelmük egy részét. 2006. október 29-én, száz évvel nagyságos fejedelmünk, II. Rákóczi Ferenc hazahozatalának és újratemetésének évfordulóján újra büszkén, szívükben félelem nélkül emelték fel fejüket és a nemzetiszín lobogót.

A történet, amit végigkísér a bűvös hármas szám, 330 évvel ezelőtt kezdődött. Ekkor születetett meg a három történelmi magyar család, a Rákócziak, Zrínyiek, Thökölyk örökségét magában hordozó II. Rákóczi Ferenc. A húszas évei végén járó, hányattatott sorsú fiatalember éppen 303 évvel ezelőtt emelte fel a zászlót, és hívta alá Isten nevében mindazokat, akik készek voltak a hazáért és a szabadságért harcolni. Újratemetésének gondolata 1873-ban merült föl először, és éppen 33 évig tartott, amíg eljutott odáig, hogy 1906 októberében örök nyugalomra helyezzék leghűségesebb városában, Kassán. Ám nem sokáig nyugodhatott magyar földben, mert hazahozatala után éppen 13 évvel veszítette el Kassát a magyar haza…

A száz évvel ezelőtti eseményekre egy több mint féléves ünnepségsorozattal emlékeztek. A nyitóeseményt a fejedelem születésének 330. évfordulójára időzítették. 2006. március 26-án, vagyis születésnapjának előestéjén, szülőhelyén, a borsi kastély udvarán megkoszorúzták mellszobrát, majd áprilisban Kassán leleplezték egész alakos szobrát. A továbbiakban kiállítások, történelmi előadás-sorozatok, zenei találkozók, Rákóczi témájú játékfilmek vetítése, a fejedelemmel összekapcsolható kassai városnézések tarkították a hét hónapos eseménysorozatot. A 2006. október 29-ei nagyszabású záróünnepséget pedig egy kétnapos, II. Rákóczi Ferencről, a szabadságharcról és a korszakról rendezett nemzetközi tudományos konferencia és egy Rákócziról szóló színielőadás előzte meg. A kassai Thália Színház társulata Pinczés István rendezésében Szigligeti Ede II. Rákóczi Ferenc fogságai című drámáját vitte színre. A darab mondanivalója ma is fájdalmasan időszerű, hiszen 2006 októberének nézőit a jelen problémáival szembesíti. Középpontjában a kényszerű hazugságban felnőtt Rákóczi áll, aki az alapos jezsuita nevelés következtében nemcsak hazáját és anyanyelvét, de családját is igyekszik megtagadni és elfelejteni, hogy aztán egy előre nem látható pillanatban, hirtelen világosodjék meg elméje, és álljon a haza szabadságáért küzdők élére. Elsősorban szellemi és lelki fogságait, nem valós börtöneit ábrázolja, amit egy hazug és velejéig romlott világ épített köréje. A darab, és a végén felcsendülő Boldogasszony anyánk méltó lelkiállapotot teremtett a díszünnepséghez.

A másnapi ünnepség a pályaudvaron, a MÁV Rákóczi Nosztalgiavonatjának érkezésével vette kezdetét. A történelmi jellegű vasúti kocsikból álló szerelvényt egy 424-es mozdony húzta. A kétszáz fős emlékvonat október 28-án, szombat reggel indult a budapesti Nyugati Pályaudvar Királyi vágányáról, és a száz évvel ezelőtti, a bujdosók koporsóit szállító vonat egykori útvonalának egy szakaszát bejárva, Miskolcon, Sárospatakon és Sátoraljaújhelyen keresztül, másnap reggel fél tíz után érkezett Kassára. A kassai vasútállomáson több száz fős, nemzeti és történelmi zászlókat lengető, izgatott tömeg várta az érkezőket, akiket ünnepélyes keretek között kísért a vasútállomáshoz közeli Széchenyi ligetben található Zenepavilonhoz. Itt ünnepi köszöntőt mondott Kassa város alpolgármestere, a Rákóczi Szövetség nevében Ugron Gáspár és Arató Gergely, a magyar Oktatási és Kulturális Minisztérium államtitkára, aki beszédével a jelenlévőkből nem kevés derültséget váltott ki azzal, hogy Rákóczi olyan tulajdonságait hangsúlyozta – például a közérdek elsőbbségét az egyéni érdekekkel szemben -, amelyek a jelenleg regnáló magyar kormány munkájában még csírájában sem lelhetők fel. Ez azért volt különösen arcpirító, mert anyagilag az ünnepségeket alig támogatta a magyar állam. Sem a Nemzeti Kulturális Alap, sem az Oktatási és Kulturális Minisztérium nem járult hozzá a költségekhez annak ellenére, hogy 2005 decemberében a Szlovák-Magyar Vegyesbizottságban a két fél írásos szerződésben vállalta azt. Mindössze a Határon Túli Magyarok Hivatalától érkezett csekély 350 ezer forint az utolsó pillanatban. Minden más csak ígéret maradt. A szlovák Kulturális Minisztérium dicséretére legyen mondva, hogy ehhez képest végül 600 ezer koronával, mintegy 4,2 millió forinttal mégis hozzájárult az ünnepségekhez. A hét hónapos rendezvénysorozat többi költségét Kassa városa fedezte.

Az ünnepi beszédek után a ligetből a menet hat különböző színű rakéta fellövésével indult el a Fő utca irányába, a Maraton térre, ahol három feldíszített lovas hintó várta. Az első kocsin egy kétoldalas, hosszú, fekete és bordó tüllfátyollal övezett Rákóczi-kép jelképezte a hajdani koporsót. Fél tizenegykor megszólaltak a harangok a Fő utca összes templomában, illetve a közeli református templomban is. A harangzúgás utáni csöndet három harci kürt törte meg, ez volt a jel az indulásra. A menet a felcsendülő Rákóczi induló hangjaira indult meg a Szent Erzsébet-dóm felé. Az élen zászlós kuruc lovasok haladtak, mögöttük a hintók, majd gyalogos kurucok fokossal a kezükben. Utánuk a meghívottak, az emlékvonat utasai, cserkészcsapatok, és a vendégek.

A több mint ötezer főre duzzadt, 500 méter hosszúságot meghaladó menet méltóságteljesen hullámzott végig a történelmi főutcán. A zászlók alatt magyarok vonultak, képviselve az egész Kárpát-medencét. Érkeztek Borsiból, Rákóczi szülőfalujából, Sárospatakról, Miskolcról, Munkácsról, Ungvárról, Szatmárnémetiből, Bodollóról, Jánokról, Rimaszombatból, Nagyidáról. Képviseltették magukat a ruszinok és szlovákok is, valamint a lengyel testvérvárosok meghívottjai is. És nem utolsósorban ott voltak a kassaiak, azok leszármazottai, azok még láthatták a nagyságos fejedelem száz évvel ezelőtti hazatértét is. A televíziósok legnagyobb érdeklődését az a két férfi váltotta ki, akiknek kezében felváltva lengett az angyalos címeres nemzeti, és az Árpád-ház vörös-ezüst sávos lobogója. Egyikük, egy kassai magyar orvos frissen varrott, jókora fejsebével különösen nagy feltűnést keltett. A lelkes érdeklődőknek nem győzte magyarázni, hogy sebe egy kisebb műtétből származik, és nem október 23-án, Budapesten szerezte. A másikuk Budapestről érkezett „haza” Kassára, hogy családjával ünnepeljen. Elmondta, hogy nagyapja tiszteletére emelte magasba az angyalos címeres lobogót. Reméli, ezzel némi elégtételt adhat magyarságuk miatt sokat szenvedett, több mint húsz éve eltávozott nagyszüleinek. Családjukkal együtt vonultak a menetben, mint később megtudtuk, unokafivérek, egy régi, köztiszteletben álló kassai magyar család sarjai. S mivel a két ország politikai életének meghívottjai, a magyar köztársasági elnök, Sólyom László, illetve az ünneplők között feltűnt fideszes képviselő, Pelczné Gáll Ildikó kivételével nem jöttek el a rendezvényre, a magyarországi feszült belpolitikai helyzetre pusztán e humoros epizód emlékeztette a résztvevőket, mert magyar kollégáikkal ellentétben a szlovák rendőrök jelenléte ezúttal észrevétlen maradt, a nemes ünneplést nem zavarta meg semmilyen rendkívüli esemény. Pedig, ahogy a szervezőktől később megtudtuk, a szlovák rendőrség nagy erőkkel készült a biztosításra, a tömegben fel-feltűnő Árpád-sávos zászlók, az angyalos címeres nemzetiszín lobogók pedig többekben keltettek félelmet. Az első pár száz méter megtétele után viszont kiderült, hogy a nemzeti jelképekkel jócskán felszerelkezett magyarok ünnepelni érkeztek a magyarok, a fejedelem városába.

A dóm előtt színpad várta az érkezőket, ahol a sokaság hatalmas tapssal köszöntötte Sólyom Lászlót, a Magyar Köztársaság elnökét. Sólyom László az egybegyűlteknek azt hangsúlyozta, hogy Rákóczi eszméi méltók mai értékrendünkhöz, sőt tanulhatnánk tőle, hiszen zászlaja alatt együtt gyűltek a szabadság védelmében magyarok, szlovákok, ruszinok, lengyelek. Ez jó iránytű lehet abban az Európai Unióban, ahol minden hetedik polgár valamely nemzeti kisebbséghez tartozónak vallja magát. A kisszínpadon felszólalt még Frantisek Knapík, Kassa város polgármestere és Zdenko Trebula, a Kassa megyei Közgyűlés elnöke, aki beszédében azt hangsúlyozta, Rákóczi fénye az évszázadok alatt sem kopott meg, amire ma is minden kassai büszke.

A pontban déli 12 órakor kezdődő szentmisét Pásztor Zoltán érseki helynök vezetésével, szlovákiai magyar papok celebrálták, szlovák, magyar és latin nyelven. A mise végén, több mint 60 év után először, áhítatos csöndben felcsendült a magyar himnusz, amit az összegyűlt sokaság felszabadult lélekkel, hangosan énekelt. Az ünnepségen, a több mint kétszáz kiküldött meghívó ellenére, sem a politikai, sem az egyházi élet közszereplői nem jöttek el. Ivan Gasparovic szlovák államfőt az elmúlt napok zsúfolt programjai merítették ki, ezért „pihenésre volt szüksége”, és az egyébként a városban tartózkodó kassai Pavol Paska házelnök is csak az utolsó pillanatban közölte, hogy inkább a családi ünnepségre megy. Pedig a dóm előtt neki is beszédet kellett volna mondania. A felvidéki Magyar Koalíció Pártja (MKP) részéről jelen volt Bárdos Gyula, a parlamenti frakció vezetője, Duray Miklós, a párt alelnöke, Bíró Ágnes parlamenti képviselő, korábbi kulturális államtitkár, Szögedi Anna parlamenti képviselő és Filipkó József, a Kassa járási MKP elnöke.

A legfájóbb talán az egyház hozzáállása. Sokáig nem volt világos, hogy részt vesz-e az ünnepségeken, illetve hajlandó-e az ünnepi szentmisét celebrálni Alojz Tkác kassai érsek. Az eredeti tervek szerint a kassai érsek Erdő Péter magyar bíboros, hercegprímással közösen misézett volna a kassai dómban, ám a nagy találkozó mégsem jött össze. Elmaradt a baráti kéznyújtás, és sajnos nem ez az első eset, hogy az érsek távol tartja magát az együttműködéstől, hiszen nem kevés része volt abban, hogy a dómban lévő Rákóczi-kriptát nem sikerült az évfordulóra méltóképpen felújítani.

– Vajon eszébe jut-e mindez az érseknek miközben az abaújszántóiak miseborát iszsza? – tette fel a költői kérdést az egyik főszervező, Beke Sándor rendező, szűk baráti körben a nap végén.

A tokaji borvidéken található Abaújszántó egyik dűlőjét, a kassai születésű Szatmáry György esztergomi érsek az 1500-as évek elején ajándékozta a településnek azzal a kikötéssel, hogy a haszon egy bizonyos részét a kassai dóm fenntartására fordítsák. Idén januárban aztán az abaújszántói Szent Ivó Borlovagrend tagjai megjelentek a kassai érseki hivatalban, hogy személyesen adják át a rend adományát. A tagok ugyanis elhatározták, hogy az úgynevezett Kassa-dűlőben termett borból napi 1 liter misebort ajándékoznak a dómnak, amivel ősi kötelezettségüknek kívánnak eleget tenni, illetve, hogy elősegítsék a kölcsönös kiengesztelődést. Ez utóbbi a jelek szerint még várat magára.

Reiter Szilvia