Hirdetés

Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár beszámolója szerint a rendőrség vasárnap 22 óráig országosan 359 rendezvény békés lebonyolítását biztosította.

A budapesti központi eseményeket kiemelten nagy érdeklődés övezte, a programokon napközben és a tűzijáték alatt is több százezren vettek részt – közölte a nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs vezetője.

„Köszönjük a lebonyolításért felelős szervezőknek, a rendvédelmi szerveknek, az állami közreműködőknek és szervezeteknek, minden fellépőnek, kiállítónak, valamint a több százezer látogatónak, hogy hozzájárultak az idei Szent István-napi programsorozat biztonságos és sikeres lebonyolításához” – fogalmazott Kovács Zoltán.

Hozzátette: az augusztus 20-ai nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs ezzel befejezte munkáját.

Korábban írtuk