Kegyelmet ad a Hunnia-ügy, másképpen Budaházy-ügy utolsó három, a Kúria két héttel ezelőtt jogerőssé vált ítélete alapján börtönbe került vádlottjának Novák Katalin, miután a Sándor-palotában fogadta az ügyben sértettként szereplő Csintalan Sándort, aki kegyelmet kért a hármak számára.

Hirdetés

– Igen!

– ezzel tudatta a jelenlévőkkel Csintalan Sándor, hogy kegyelmet ad a Hunnia-ügy, másképpen Budaházy-ügy utolsó három, a Kúria két héttel ezelőtt jogerőssé vált ítélete alapján börtönbe került vádlottjának Novák Katalin.

A köztársasági elnök csütörtökön fogadta a Sándor-palotában az ügyben sértettként szereplő régi-új szocialista politikust, aki nemrég Skrabski Fruzsina filmrendező, producer, Más világ című podcastjában kegyelmet kért Piller Gergely, dr. Szücsi Frigyes nemzetközi hírű régész, a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja és Tián Csaba számára.

– Reméltem, hogy nem hiába jövök, de azt végképp nem gondoltam, hogy az elnök asszony megtisztel azzal, hogy elmondhatom, kegyelmet fog adni. Ezzel lezárult az életemben egy korszak

– mondta a Sándor-palota előtt Csintalan Sándor, aki maga is a könnyeit törölgette, akárcsak a két gyermekes dr. Szücsi Frigyes felesége, Fiedler Zsuzsanna és Tiánné Simon Klaudia. Kettejük nevében utóbbi azt mondta:

– Nagyon hálásak vagyunk Csintalan Sándornak és Novák Katalin köztársasági elnök asszonynak, ha tehetnénk őt is megölelnénk, ahogy Csintalan Sándort.

Hogy a hármak pontosan mikor szabadulnak, az a kegyelmi aktus jogi eljárásrendje miatt még nem ismert, mindenesetre ezzel lezárul a 15 éve húzódó, végig súlyos kételyektől, elfogultságoktól, jogsértésektől kísért Hunnia-per.

Korábban írtuk