Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Hirdetés

Gál Kristóf beszámolója szerint az esetnél eljáró rendőrök minden szükséges szakmai kiképzéssel, ismerettel és eszközzel rendelkeztek.

Az alezredes hangsúlyozta: a vizsgálat azt is megállapította, hogy a rendőrség által akkor ismert körülmények alapján a helyszínre kiküldött járőrök száma elegendő volt.

„Az ilyen parancsnoki vizsgálat megállapításait felelős személyek jegyzik, akik tisztában vannak azzal, hogy a szakvéleményeiket később a jog mérlegén is meg kell majd feleltetni” – jelentette ki Gál Kristóf, aki lesújtónak nevezte azokat, a különféle médiafelületeken olvasható véleményeket, amelyek alaptalan híresztelések, találgatások alapján igyekeznek szakmainak tűnő magyarázatokat adni a történtekre.

A szóvivő dilettánsnak minősítette ezeket a híreszteléseket, hangsúlyozva: a rendőrség ezekre sem jelenleg, sem a jövőben nem kíván reagálni.

Korábban írtuk

Ha a múlt csütörtökön Újbudán történtek későbbi vizsgálata olyan megállapításokat eredményez, amelyek alapján a hasonló intézkedésekre vonatkozó előírások felülvizsgálata indokolttá válik, akkor ezeket a tapasztalatokat a képzések, eljárások részévé teszi a rendőrség – tette hozzá az alezredes.

A rendőrségre múlt csütörtök este arról érkezett bejelentés, hogy az újbudai Lecke utca egyik társasházában egy férfi betörte egyik szomszédja ajtaját, és garázda módon viselkedik. A férfi késsel támadt a kiérkező járőrökre, hármukat megszúrta, a rendőrök közül a harmincadik életévét még be nem töltött Baumann Péter később a kórházban meghalt. A helyszínről elmenekülni próbáló Sz. Szilárdot az utcán láblövéssel állították meg a rendőrök.

Vasárnap a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) több, hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt rendelte el a férfi letartóztatását február 15-ig, a gyanúsított jelenleg az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben van.

A belügyminiszter hősi halottá nyilvánította és soron kívül rendőr főhadnaggyá nevezte ki az elhunyt Baumann Péter rendőr főtörzsőrmestert.

Baumann Péter temetése jövő csütörtökön lesz Mátészalkán.

Gál Kristóf a sajtótájékoztatón tolmácsolta az elhunyt családjának kérését: a hozzátartozók azt szeretnék, ha a média nem venne részt a szertartáson.