A Magyar Tudományos Akadémia kutatóhálózatának átalakítása, a források átcsoportosítása nemcsak az alapkutatásokat követő innováció és a gazdasági hasznosítás miatt szükségszerű, hanem azért is, mert a társadalomtudományokat az elmúlt száz évben szisztematikusan megszálló baloldal a jobb sorsra érdemes köztestület soraiban is makacsul ragaszkodik megkaparintott pozícióihoz.

Fotó: shutterstock.com

„Az Akadémia akkor tudja megőrizni a tekintélyét, ha napi politikai kérdésekben, amelyek ráadásul valószínűleg a tagságot is megosztják, nem foglal állást” – mondta Lovász László a Simicska Lajos kivonulása után megszüntetett Heti Válasz 2017. május 18-i számában, majd azzal a lendülettel állást foglalt egy napi politikai kérdésben is: „a magyar tudomány érdeke, hogy a CEU változatlan feltételek mellett, zaklatás nélkül folytathassa tevékenységét.” Az MTA elnöke ugyanebben az interjúban komoly tudománynak nevezte a genderőrületet, és azt is kinyilatkoztatta, hogy a bevándorlást nem lehet kategorikusan elutasítani.

Az ellentmondás nyilvánvaló, miként a cinizmus is: Lovász eljátssza a független, a tudomány elefántcsonttornyában üldögélő, a közélethez csak csipesszel és befogott orral közelítő szellemóriást, miközben nyíltan balliberális álláspontot képvisel, teljességgel figyelmen kívül hagyva, hogy a Soros-féle CEU (vagyis nem a Közép-európai Egyetem, hanem a külföldi diplomát osztogató részleg) nem tud vagy nem akar megfelelni a személyre szabott SZDSZ-es törvényalkotással megszerzett igazságtalan versenyelőnyt megszüntető szabályozásnak. Pedig az elnök matematikus; e tudománynak nem illene ideológiavezéreltnek lennie. Úgy tűnik azonban, egynémely művelője nagyon is az.

Gender, LMBT, migráció

Ez talán a társadalomtudományi részlegek káros kisugárzásának hatása. „Munkánkkal arra törekszünk, hogy a társadalom számára fontos témákban a tudományos alapú megközelítés véleményformáló szerepet töltsön be” – írja köszöntőjében a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpontjának honlapján az intézmény főigazgatója. Ám a fontosság ügyében alkalmasint téved Rudas Tamás. A Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpontjának intézetei ugyanis tobzódnak a balliberálisok számára kedves, ám a nemzet elsöprő többségét hidegen hagyó témákban.

Népszerű például a rendellenes szexualitású emberek ügye, de van itt minden, mi balliberális szemnek-szájnak ingere: gender, feminizmus, kirekesztés és idegen­ellenesség, speciálisan „roma” LGBTQ (jelentsen is ez bármit), és persze migráció. Utóbbi téma egyik fő kutatója Kováts András, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontja Kisebbségkutató Intézetének tudományos segédmunkatársa, civilben a Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület igazgatója.

Aki tanulmányozza az MTA Szociológiai Kutatóintézete munkásságát, az efféle publikációkban és témákban merülhet el: „HIV-pozitív önmeghatározási stratégiák”, „A gender téma a vidékszociológiában”, „Az LMBT emberek társadalmi kirekesztettsége Magyarországon”, „Transzszexuálisok a szociális és egészségügyi ellátórendszerben”, „Meleg század – adalékok a homoszexualitás 20. századi magyarországi társadalomtörténetéhez”, „Homoszexuálisok listázása a 20. századi Magyarországon”, „A stigmatizáció hatásai HIV-vel élő meleg férfiakra Magyarországon”, „HIV-vel élők én-elbeszélései”, „Bedarálva – a menekültekkel kapcsolatos kormányzati kampány és a tőle független megszólalás terepei”.

Természetesen más témák is terítékre kerülnek, de határozottan kitapintható az a politika, amely a látszólagos szakmaiság mögé bújva tudománynak igyekszik álcázni a leghajmeresztőbb társadalommérnöki rögeszméket. Az egykorvolt tudományos szocializmus helyett ma a tudományos balliberalizmus kapaszkodik a társadalomtudományi műhelyekbe, melyekben az ideológia megerőszakolja a valóságot.

Ez a helyzet tudományellenes, tehát káros. Ezért a magát kereszténydemokrataként meghatározó nemzetépítő államnak joga, egyben kötelessége ezen változtatni, értékalapon eldöntve, hogy milyen kutatásokat finanszíroz, és milyeneket nem.

Szektás gőg

Már csak azért is, mert a dogmatizmus szakmailag is ártalmas. Abban a pillanatban ugyanis, amikor valamely tudomány­ág akadémikus képviselői gőgösen elzárkóznak a szakmai vitától, megszűnnek tudósnak lenni, hiszen érvelés helyett kinyilatkoztatnak. Nagyon jellemző a Magyar Tudományos Akadémia Nyelv- és Irodalomtudományok Osztályának 2015-ös fennhéjázása néhány olyan kísérleti történelemtankönyvet minősítve, amelyek szerint a magyar nyelv eredete vitatott: „A magyar nyelv finnugor rokonságának kérdéséről nem folyik vita a tudományban. Az említett kiadványok azon szöveghelyei, amelyek megkérdőjelezik a magyar nyelv finnugor rokonságát, nincsenek összhangban a tudomány jelenlegi állásával. (…) …azok az álláspontok, amelyek a magyar nyelv finnugor rokonságát megkérdőjelezik, nem tudományos, hanem dilettáns álláspontok.”

Mármost abban kétségtelenül igaza van az MTA-nak, hogy nyelvünk eredetéről nem folyik vita a tudományban, de ennek oka az, hogy az akadémikusok kizárólag a finnugrista hipotézist valló nyelvészeket tekintik szakmabelieknek, az ettől eltérő állásponton lévőket sarlatánoknak kiáltják ki. Márpedig az a tudós, aki nem hajlandó befogadni és mérlegelni új információkat, önmaga és hivatása karikatúrájává válik.

Nos, ezt a minden alázatot, szakmai nyitottságot nélkülöző megkövesedett, poros, avítt szemléletet kell friss fuvallatoknak kifújniuk a Magyar Tudományos Akadémiáról. És azt az ugyancsak ideológiailag motivált szemléletet, amellyel 2016-ban a köztestület hivatalos nyilatkozatban utasította el a háborús bűncselekmények alól jogerősen fölmentett Hóman Bálint akadémiai rehabilitálását. Felettébb sokatmondó, hogy az idevágó szakmai állásfoglalás az MTA honlapján nem található meg, a „Hóman” név keresőbe történő beírása után az Akadémia oldala az egykori Népszabadság internetes felületén olvasható hírre irányít, nyilván a „nem politizálás” jegyében…

Vissza Széchenyihez

A „politikai kérdésekben állást nem foglaló” MTA magasan képzett elméi szerint bár „nem adható egyértelmű és mindenki számára elfogadható történészi válasz Hóman Bálint önkényuralmi rendszerekben betöltött szerepére vonatkozóan”, sőt elismerik, hogy nem volt formális tisztsége semmilyen önkényuralmi rendszer kiépítésében, mégis azt állítják, hogy „puszta jelenlétével, tekintélye révén” hozzájárult ezek legitimálásához. Mindebből a bölcs tudósok arra jutottak, hogy „nem tudományos, hanem politikai és morális megfontolásokra kell alapozni a döntést”.

Íme, a „nem politizáló”, roppantul szakmai köztestület, amely gyáván elhárítja az egyenes beszédet, de azért megköpködi egykori jeles tagját, miközben morált emleget…

„Nekem itt szavam nincs. Nem vagyok tagja a követek házának. De birtokos vagyok; és ha feláll oly intézet, mely a magyar nyelvet kifejtse, mely avval segítse elő honosainknak magyar neveltetését, jószágomnak egy évi jövedelmét feláldozom reá.” Az Akadémiát alapító gróf Széchenyi István híres szavai ma is intenek, célkitűzése világos: „honosainknak magyar neveltetése” érdekében ki kell seprűzni a magyarellenességet, az ideologikus baloldali áltudományosságot, meg kell törni egy szűk, kontraszelektált, belterjes szekta uralmát. A rendszerváltás a tudatformálás terén sok évtizedes késésben van. A Magyar Tudományos Akadémiának ismét méltóvá kell válnia a nevében foglalt két jelzőre.

Kapcsolódó cikkeink: 

Innováció és alapkutatás

Összbenyomás: 0 pont