Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Hirdetés

Novák Katalin a házasság hetén, az V. kerületi házasságkötő-teremben tartott sajtótájékoztatón elmondta: 2019 januárja és novembere között mintegy 62 ezren kötöttek házasságot, 84 százalékkal többen, mint 2010-ben.

A házasságkötések száma minden régióban és életkori csoportban nőtt, a tavaly augusztusi 11 300 esküvő pedig 40 éves csúcsot jelent – tette hozzá.

Felidézte, hogy a negatív rekord 2010-ben volt, akkor ugyanis kétszer annyi házasság szűnt meg, mint amennyi köttetett.

Az elmúlt években Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben az esküvők száma Európában – hangsúlyozta az államtitkár.

Novák Katalin kiemelte, hogy a válások száma soha nem látott alacsony szintet ér el: míg 2010-ben a házasságkötések számához viszonyítva 67 százalék volt a válások száma, addig 2018-ban csak 33 százalék.

Az államtitkár kitért arra is: a 2015 óta elérhető, két éven keresztül havi ötezer forintot jelentő első házasok adókedvezményét eddig 150 ezer pár, a júliusban hatályba lépett babaváró támogatást pedig több mint 67 ezren igényelték. A legtöbben a maximális 10 milliós összeget kérik – fűzte hozzá.

A kormány célja, hogy Magyarországon mindenkinek akkor és annyi gyermeke születhessen, amikor és amennyit szeretne. ehhez nyújt segítséget a magyar családtámogatási rendszer – mondta az államtitkár.

Novák Katalin kérdésre válaszolva elmondta: az egyeztetések során a német CDU-s vezető politikusoktól azt a visszajelzést kapják, hogy szeretnék, ha a Fidesz az Európai Néppárt tagja maradna, ennek érdekében pedig közvetítő szerepet is hajlandóak vállalni.

A Fidesz, a vitákat hátrahagyva, Európa és az európai emberek jövőjéről, fontos érdemi kérdésekről szeretne beszélni – tette hozzá.

Azzal kapcsolatban, hogy a Fidesz pártalapítványa irodát nyit Brüsszelben, elmondta: a Polgári Magyarországért Alapítvány brüsszeli irodája lehetőséget ad arra, hogy a Brüsszelben élőket a valóságról tájékoztassák, és ne csak az elferdített hírekből tájékozódhassanak.

Fűrész Tünde, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért elnöke kedvezőnek és reménykeltőnek tartja, hogy ilyen sok házasság köttetik, és hogy emellett a válások száma jelentősen csökken.

Beszélt arról is, hogy kutatások szerint a magyarok 75 százaléka nem tartja elavultnak a házasságot, 10-ből 9 ember pedig javasolja is azt. Ez azt mutatja, hogy a magyarok házasságpártiak, és hisznek a házasság intézményében – vélekedett.

Ismertette továbbá, hogy Magyarországon az emberek többsége a stabil párkapcsolatot tartja a legfontosabbnak a gyermekvállaláshoz: az idősek kétharmada, a fiatalok több mint ötven százaléka szerint jó, ha a párok összeházasodnak a gyermekvállalás előtt.

Hozzátette: a házasságban gondolkozók 97 százaléka gyermeket is szeretne.