Révész Máriusz hangsúlyozta: egy friss felmérés szerint Magyarországon a lakosság háromnegyede saját bevallása szerint szabadidejében egyáltalán nem, vagy csak ritkán mozog. Eközben a hazai halálozások közel egytizedéért a mozgásszegény életmód felelős – tette hozzá.

Hirdetés

Ezt felismerve kormány kiemelt figyelmet fordít az aktív, egészséges életmód feltételeinek megteremtésére – mondta. Emlékeztetett: 2010 óta több mint 100 kilátót építettek és újítottak fel hazánkban, amelyek egy-egy túra céljaként ösztönzik a kirándulókat az érintett útvonalak bejárására. Hasonló okból fordítottak jelentős forrásokat a kerékpárutak, vízitúra-megállóhelyek és turistaházak építésének, felújításának támogatására is – fűzte hozzá.

Korábban írtuk