A szaktárca ismerteti: a kiszámíthatóbb rezsikiadások érdekében a jelenlegi szerződésük szerint változó tarifákért vételezők térhetnek át rögzített árakra április elejétől az idei év végéig. A lehetőséggel csak azok a jogosultak élhetnek, akik ezt a 2023. február 28-i jogvesztő határidőig a kereskedőjüknek megküldött nyilatkozatban igénylik.

Hirdetés

A közleményben kifejtik: a háború és az elhibázott szankciók okozta nemzetközi energiaválságban korábban sosem tapasztalt magasságokba emelkedtek az energiaárak. Ősz óta fokozatos visszarendeződés figyelhető meg, jelenleg is a tavalyi csúcsoknál kedvezőbb szinten alakulnak az árak.

Az EM emlékeztet: a kormány előzőleg a földgázszolgáltatásban nyitotta meg a változó áras szerződésekről fix árakra átállás lehetőségét. A legszélesebb ügyfélkört kiszolgáló MVM-nél több mint 700 jogosult üzleti partner juthat így rögzített árakon földgázhoz összesen több mint 7500 fogyasztási helyen. Az áramellátásra kiterjesztést az önkormányzati szövetségek is javasolták az Energiaügyi Minisztériumban megtartott január végi egyeztetésen.

Az újonnan megnyitott lehetőséggel a villamosenergia-szolgáltatásban is a költségvetési szervek, az állami gazdasági társaságok, a helyi és nemzetiségi önkormányzatok, intézményeik és cégeik, a közérdekű alapítványok által fenntartott felsőoktatási intézmények és az egyházak élhetnek.

A közlemény szerint a jogszabályban megjelölt körbe tartozók 2023. február 28-án éjfélig, elektronikus úton nyilatkozhatnak a villamosenergia-kereskedőjüknek arról, hogy a jogosultságuk fennáll, és igénybe kívánják venni a módosított elszámolást. A rendeletben foglaltak a 2023. december 31. előtt lejáró villamos energia vásárlási szerződésekre, fix versenypiaci szerződéssel rendelkezőkre, vagy egyetemes szolgáltatásban ellátottakra nem alkalmazhatók.

A kormány megnégyszerezte a Rezsivédelmi Alap összegét, így a magyar családok az átlagfogyasztásig egész évben rezsicsökkentett áron jutnak a legfontosabb energiahordozókhoz – hangsúlyozzák. Az Energiaügyi Minisztérium folyamatosan azon dolgozik, hogy a szankciós energiaválság hatásai a lehető legkevésbé terheljék a hazai fogyasztókat.

A földgáznál alkalmazott megoldás mintájára az áramár szabadon választható rögzítése is kiszámítható szinten tartja az intézményi felhasználók költségeit. A villamos energia esetében a gázév időtartamától függetleníthető a fix áras időszak, amely tehát hosszabb ideig, kilenc hónapon át, áprilistól egészen 2023 végéig tart majd – tájékoztatott közleményében az EM.

Korábban írtuk