Hirdetés

A Kunszentmiklósi Járási Ügyészség vallási tisztelet tárgyának megsemmisítésével elkövetett rongálás miatt indítványozza annak a román férfinak a letartóztatását, aki Dunavecsén szilveszterre virradóra ismét megrongálta az általa tavaly májusban egyszer már összetört és azóta helyreállíttatott Szűzanya-szobrot – olvasható az ügyészség oldalán.

Mint jelezték, a megalapozott gyanú szerint a férfi tavaly május 19-re virradóra Dunavecse belterületén, az 513-as főúton található körforgalomban megrongálta a helyi római katolikus egyházközség által felállíttatott Medjugorei Szűzanya-szobrot, amelynek során a szobor fejétől a mellkasáig terjedő része, illetve a bal karja teljesen letört.

Miután helyreállították a vallási szobrot, a férfi szilveszterkor hajnalban egy ismeretlen tárggyal ismét összetörte annak fejrészét.

A kunszentmiklósi rendőrök gyorsan azonosították és elfogták a férfit, akit őrizetbe vétele mellett két rendbeli vallási tisztelet tárgyának megsemmisítésével elkövetett rongálás bűntette miatt hallgattak ki gyanúsítottként. Az ügyészség a külföldi családi kötődésű, büntetett előéletű rongáló letartóztatását a szökés, elrejtőzés veszélye miatt, valamint a bűnismétlés és az eljárás jogellenes befolyásolásának megakadályozása érdekében indítványozza. A kényszerintézkedésről a nyomozási bíró a mai napon dönt.

(forrás)

Korábban írtuk