Fotó: Wikimedia
Az ún. Vörös térkép
Hirdetés

A törvénytervezetet tehát két párt, a Népi Mozgalom Párt (PMP) és a jelenleg kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) – amelynek elnökjelöltje, Viorica Dăncilă elvesztette a novemberi választást – szavazta meg. Egyébként már december 1-jén, az „egyesülés napján” is a román területgyarapodást ünneplik, ezen a napon az 1918-as gyulafehérvári román nagygyűlésre emlékeznek. Június 4-ének nemzeti ünnepé nyilvánításával már két olyan nap lenne az évben, amikor a csaknem egy évezredig magyar fennhatóság alá tartozó országrészek Romániához csatolását ünnepelnék.

A romániai parlamenti képviselő szerint „a trianoni békeszerződés napjának román nemzeti ünneppé történő nyilvánítása sértő a romániai magyarság számára, és szembemegy minden eddigi olyan törekvéssel, amely a többség és a magyar közösség békés együttélését szolgálja, ahogyan az erre vonatkozó törvénytervezet korlátozza a közös jövőt és tervezést is”.

„Románia akkor tud erős lenni, ha minden állampolgárára tekintettel van, továbbá képes megtalálni azt az ünnepet, amely nem éket ver az együttélő nemzetiségek közé, hanem megteremti a feltételeket az egymás elfogadására és tiszteletben tartására”

– írta Korodi Attila. A politikus úgy fogalmazott, az is elfogadhatatlan, hogy egyes román politikusok a román–magyar békés együttélés kárára szeretne politikai tőkét kovácsolni magának.

Román nyelvre is lefordított bejegyzését azzal zárta, hogy az RMDSZ határozottan ellenzi a kezdeményezést, és mindent megtesz annak érdekében, hogy ezt a tervezetet mielőbb leszavazza a parlament.

🇭🇺 Meggyőződésem, hogy a trianoni békeszerződés napjának román nemzeti ünneppé történő nyilvánítása sértő a romániai…

Gepostet von Korodi Attila am Dienstag, 3. Dezember 2019