Az LMP a mai parlamenti ülésen megszavazta a műanyag törvényt, ugyanakkor komoly hibának tartja a Fidesz részéről az eredeti, szigorúbb tervezet felhígítását, ezért további szigorításokat kezdeményez – írja közleményében Schmuck Erzsébet.

Hirdetés

Az LMP örömmel fogadta májusban, hogy a kormány többéves hezitálás után végre előállt egy előremutató törvényjavaslattal, amely széles körben gátat vetett volna az egyszer használatos műanyagok által okozott brutális környezetszennyezésnek. A Fidesz azonban az utolsó pillanatban megfutamodott, a tervezetet visszavonta, majd egy a saját javaslatához képest kilúgozott verziót nyújtott be és arról szavazott a Parlament pénteken – értékel Schmuck.

Az LMP a mai napon ennek ellenére a gyengébb verziót is megszavazta, mert a törvényjavaslat így is nagyon fontos lépéseket tartalmaz, olyan lépéseket, amelyeket már évtizedekkel korábban meg kellett volna tennünk. Ugyanakkor a zöld párt továbbra is úgy gondolja, hogy nem elegendő a vékonyfalú műanyag zacskók használatát megemelt termékdíjjal korlátozni. Egy olyan környezetszennyező termék esetén, melynek használata kiváltható környezetbarát módszerekkel, a betiltás a helyes eljárás – írja.

Ezért az LMP az őszi ülésszakban törvénymódosító javaslat formájában fogja kezdeményezni a vékonyfalú zacskók használatának betiltását – zárul a közlemény.

Korábban írtuk