„Az igazságtalanság 2022-ben sem csökkent, a kormány magára hagyta a nehéz körülmények között élőket” – jelentette ki a politikus, aki szerint egyre többen küzdenek megélhetési válsággal, míg kevesek vagyona gyarapodott.

Hirdetés

A gazdaságpolitikát bírálva kijelentette: a kabinet továbbra is a multikra és az autógyártásra épít, a kis- és közepes vállalkozásokat legfeljebb szóban támogatja. Holott amikor kulcskérdés az energia, a gazdaság nem terelhető az energiaintenzív és nagy vízigényű terület felé – érvelt.

Továbbra is romokban van a környezet- és természetvédelem intézményrendszere, az éghajlat megóvása terén pedig semmi sem történt – sorolta további kifogásait Schmuck Erzsébet.

Kiemelt feladatnak nevezte az energiatakarékosságot, és hangsúlyozta: ezen a területen nem halasztható tovább a radikális zöld fordulat. Szakítani kell az orosz gázzal és a megújuló energiák használatára kell fókuszálni – mondta, és a lakóházak szigetelését, az energiaszegénység felszámolását sürgette.

Korábban írtuk

A politikus elmondta: a vízgazdálkodásban is szemléletváltást tart szükségesnek.