Semjén Zsolt arról beszélt, hogy fontos választások előtt áll egész Európa, Magyarország és Románia is, a várható magas román részvétel miatt pedig minden magyar szavazat számít.

Hirdetés

Ha az erdélyi magyarságnak nem sikerül képviselethez jutni az EP-ben, akkor ilyen hatékonysággal senki nem fogja az érdekeinket és az értékeinket védeni – fogalmazott Semjén Zsolt.

A miniszterelnök-helyettes kifejtette: bármi történik, az erdélyi magyar érdekeket a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt mindig képviselni fogja az EP-ben, de ha nem lennének ott a testületben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselői, akkor Erdély ügyében a magyarellenes Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselőivel szemben csak Magyarországról tudnának felszólalni.

Egészen más a dolog, ha egy ilyen magyar-ellenes román képviselővel szemben egy erdélyi magyar áll fel, ezért a kisebbségi szempontok hatékony érvényesítése érdekében szükséges és fontos, hogy Erdélyből is legyenek magyarok az Európai Parlamentben – fogalmazott.

Korábban írtuk

„Orbán Viktornak szüksége van legalább két RMDSZ-es képviselőre, ahhoz, hogy az egyetemes magyarság érdekeit erősebben érvényesíteni tudjuk” – rögzítette a kormányfő-helyettes.

Semjén Zsolt értékelése szerint a brüsszeli bürokrácia eddig „igen gyenge teljesítményt nyújtott”, nem tudták megfelelően kezelni a koronavírus-járványt, a migrációt, a „genderőrületet” és az orosz-ukrán háborút sem. A magyar üzenet ezekben az ügyekben továbbra is változatlan, „nem akarunk migrációt, nem akarunk genderőrületet és nem akarunk háborút” – egyértelműsítette.

Semjén Zsolt megjegyezte: a magyarok a keresztény civilizáció védelmét akarják, ebből következnek az emberi jogok, a szabad akarat, a lelkiismereti szabadság, a nők tisztelete. A magyarok az életformájukat, a nemzeti identitásukat és a családjukat akarják megvédeni.

Az önkormányzati választásokra kitérve a miniszterelnök-helyettes azt mondta: nem mindegy, ki a polgármester, a megyei elnök, kik a képviselők. Ez a voksolás a későbbi parlamenti választásokat annyiban is meghatározza, hogyan tudnak a helyhatóság vezetői helyben mozgósítani – tette hozzá.

Beszédében felelőtlenségnek, politikai hibának és „erkölcsi bűnnek” nevezte Semjén Zsolt, ha az RMDSZ-szel szembeni jelöltindítás miatt román polgármestert választanak meg.

A magyar kormány mindenben támogatja az erdélyi magyarságot és az RMDSZ-t, „mi mindig számíthattunk önökre és önök is mindig számíthatnak ránk” – zárta beszédét a miniszterelnök-helyettes.