Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Hirdetés

Szijjártó Péter kiemelte, hogy ez a siker Magyarország és az ITU együttműködésének köszönhető. A digitalizációnak nemcsak gazdasági, hanem társadalmi hatásai is vannak, politikai kérdéssé nőtte ki magát az egész világon – tette hozzá. A kormány Magyarország összeköt elnevezésű programja jól mutatja az elkötelezettségét a digitalizáció iránt. A digitalizáció nem vízió Magyarországnak, hanem a mindennapok részévé vált. Közölte: a kormány döntése szerint tárgyalást kezdeményez arról, hogy minden ITU eseményt 2023-2026 között Magyarország rendezhessen meg.

Szijjártó Péter szavai szerint az 5G új fejezetet nyit, politika, gazdasági és társadalmi szempontból egyaránt. Az új technológia számos vitára ad okot mostanában, a kormány ezt a kérdést nem politikai szempontból közelíti meg, hanem a versenyképesség szempontjából; a versenyképességhez kell az 5G – szögezte le.

Rámutatott: a 4G+ területén 91,4 százalékos a lefedettség Magyarországon, erre a komparatív előnyre építenek. A becslések szerint Magyarország nagyjából két évvel előzi meg az európai uniós ütemtervet a digitalizációban. Hozzátette: ezt a lendületet szeretnék tartani, és az előnyt megőrizni. Ezért néhány hete az NMHH megjelentette az 5G frekvenciák értékesítésére kiírt tendert – mondta. A miniszter szerint 2020-ra valóság lesz az 5G ipari használata világszerte, 2025-ben pedig a városokban és a főbb közlekedési útvonalak mentén is elérhető lesz.

Magyarország az új technológiák regionális vagy akár európai csomópontjában szeretne lenni – mondta. A gazdaság sikerét a gépjárműipar határozza meg, ha a gazdasági növekedésben ugyanilyen sikeres szeretne lenni az ország, mint most, akkor az új gépjárműipari technológiákat is alkalmazni kell – tette hozzá. Ennek érdekében létrejött a tesztpálya, a ZalaZone Zalaegerszegen és okosváros-térséget is létrehoztak.

Hangsúlyozta, hogy stabil, jó minőségű, hatékony és megfizethető 5G kapcsolatra van szükség a jövőben. A digitalizációval olyan új verseny indult el, amiben a méretnek, vagy a lakosságszámnak nem lesz hatása a sikerre, a digitális tudás és digitális infrastruktúra lesznek meghatározóak – mondta.

Hou-lin Csao, a Nemzetközi Távközlési Egyesület főtitkára szerint az infokommunikáció fejlettsége Magyarországon jó alapot ad a következő konferencia megrendezésére, erről még tárgyalnak a magyar kormánnyal. Az 5G megvalósítása iránt Magyarország elkötelezett, ezt a technológiát nem lehet megkerülni – mondta. Előrelépésnek értékelte, hogy több mint 150 kkv vett részt a konferencián. A digitális jövőt számos új technológia határozza majd meg, közöttük az 5G. – hangsúlyozta. Reményét fejezte ki, hogy a szervezet és Magyarország együttműködése tovább erősödik a jövőben, és köszönetet mondott a sikeres, a 125 országból érkező több mint 4000 résztvevővel lezajló konferencia megrendezéséért.