Néhány éve még támadások értek mindenkit, aki a családról mint értékről beszélt, mára azonban „sikerült áttörni a falakat” és központi témává tenni a gyermekvállalást és a családpolitikát – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára hétfőn Budapesten.

Fotó: shutterstock.com, illusztráció
Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

Soltész Miklós a Kopp Mária és Skrabski Árpád szociológus házaspár által írt, A boldogságkeresés útjai című könyv újbóli megjelenése alkalmából tartott eseményen arról beszélt, hogy az 1990 után elterjedt nézet szerint csak az anyagi jólét számít. 
    
Természetesen szükség van anyagi javakra is, de ha egy országot, egy közösséget csak ezek mozgatnak és az emberek nem foglalkoznak a lelki egészséggel, akkor „óriási nagy bajban leszünk” – fogalmazott az államtitkár.
    
Soltész Miklós kifejezte abbéli reményét, hogy a most kiadott könyvhöz hasonló művekkel formálni lehet a társadalmat és megváltoztatni a közgondolkodást.
    
Skrabski Fruzsina, a szerzők gyermeke, a rendezvényt szervező Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom elnöke azt mondta, ez a könyv praktikus olvasmány, amely kommunikációs mintát ad a mindennapokhoz, és tanácsokat ahhoz, hogy miként lehet boldogan élni egy közösségben. 
    
Szó esik a kötetben egyebek mellett arról, hogy mennyire fontos a felelősségre vonás helyett dicsérni a másik embert, hogy a jó házasság és a bensőséges kapcsolat a gyerekekkel „egészségvédő faktor” a férfiak számára, de ugyanilyen funkciója van a gyengédségnek, az érintésnek is a párkapcsolatban. A szerzők kitérnek arra is, hogy a viták és a konfliktusok, ha jól oldják meg őket, segítik egy kapcsolat fejlődését – ismertette a könyv főbb témáit Skrabski Fruzsina.
    
Borókai Gábor, a kötetet megjelentető Heti Válasz könyvkiadó vezetője úgy fogalmazott, a mű kézikönyv ahhoz, hogy „jobban értsük és szeressük egymást”, az együttélés mikéntjéről szól, mindenféle kapcsolat alakításához segítséget ad.
    
Bagdy Emőke pszichológus, a Károli Gáspár Református Egyetem oktatója kiemelte, a könyv bebizonyítja azt, amit Kopp Mária és Skrabski Árpád házassága is megvalósított, hogy az egyéni és a közösségi lét, az önmegvalósítás és a párkapcsolat megférnek egymás mellett.
    
Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője azt mondta, Kopp Mária és férje „próféták” voltak, már akkor elkezdték „kongatni a vészharangot” a demográfiai problémák miatt, amikor ez még nem volt kiemelt téma. Kitért arra is, hogy a boldogság önmagában nem létezik, hanem a jól végzett, becsületes munka hozadéka.
    
A Kopp Mária által 2009-ben alapított Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom abban vállal szerepet, hogy a tervezett gyerekek meg is szülessenek Magyarországon. Társkereső programjaikkal, a munka és a család egyensúlyának fontosságát hangsúlyozó pályázataikkal, a kormányzatoknak tett szakmai javaslataikkal azt akarják elérni, hogy a párok bátrabban merjenek gyerekeket vállalni.

(MTI)