Soltész Miklós a Magyarország Mária országa címmel tizedik alkalommal megrendezett emlékkonferencián arról beszélt, hogy a világon a legüldözöttebb vallás a kereszténység, és 340 millió keresztény jelenleg is üldözésnek van kitéve.

Hirdetés

Az államtitkár szerint Nyugat-Európában „a demokrácia bölcsőjében, a liberalizmus fellegvárában, ha valaki felvállalja kereszténységét, akkor kirúgják az állásából és börtönbe is viszik”. Mint mondta, a finn demokráciában egy volt minisztert bíróság elé állítanak azért, mert Szent Pál apostoltól idézett, „választ adva erre az őrületes genderideológiára, és próbálta megmagyarázni az igazát”.

Soltész Miklós szerint az átmeneti romboló ideológiák azonban meg fognak szűnni, mert „nem a természetre épülnek, és a teremtett világ ellenében vannak”. Mindössze az a kérdés, hogy mikor – tette hozzá. Véleménye szerint azonban jelenleg ezek az ideológiák a fiatalok mellett az idősebb korosztályokra is hatással vannak, és nem könnyű felvenni a küzdelmet ellenük – fogalmazott.

„Vannak azonban biztató számok” – fűzte hozzá, felidézve: egy friss felmérés szerint a magyarok 85 százaléka a tízparancsolat szerint szeretne élni, 83 százaléka pedig helyesli a keresztény ünnepek megtartását az iskolában. A megkérdezettek 80 százaléka szerint a keresztény ünnepek az összetartozást erősítik, és 62 százalék szerint a keresztény kultúra hatással van a magyar emberek mindennapjaira.

A European Social Survey szerint a magyar lakosság nagyjából kétharmada hisz Istenben, míg egy harmadik kutatás Magyarországon a vallásos emberek arányát 62 százalékra teszi – sorolta Soltész Miklós.

Az államtitkár szerint töretlen az emberek elköteleződése. Ezt bizonyítja, hogy míg 1990 és 2010 között egyházi, felekezeti óvodákba és iskolákba 110-114 ezer gyermek járt, napjainkban már 250 ezer a számuk, és az intézmények még mindig nem tudnak minden jelentkezőt felvenni.

Mint mondta, töretlen az egyházak támogatása is, 2010 óta több mint kétszeresére növekedett az adójuk 1 százalékát az egyházaknak felajánlók száma. Továbbá közel 40 százalékos a szociális szférában, illetve a gyermekvédelemben az egyházak jelenléte, és az ilyen irányú tevékenységükre is egyre nagyobb az igény.

A politikus szerint mindez azt bizonyítja, hogy a társadalomban a kereszténység és más felekezetek is fontos szerepet játszanak, szükséges a jelenlétük.

Előadása végén felidézte Ferenc pápa magyarországi látogatása során a Kossuth Lajos téren tartott szentmisén megfogalmazott gondolatait, amely szerint: „innen, e nagyszerű városból és e nemes országból az ő – Szűz Mária – szívére szeretném bízni az európai kontinens hitét és jövőjét, amelyre e napokban sokat gondoltam, különösképpen a béke ügyét. Szent Szűz, tekints a különösen sokat szenvedő népekre!”

Soltész Miklós hangsúlyozta: „a fiatalok érdekében a jelenleg ható romboló ideológiák ellen ki kell állni, és ez mindenkinek a felelőssége, illetve feladata, aki kereszténységben él”.

A kecskeméti önkormányzat és az Alföld Idegenforgalmáért Alapítvány közös szervezésében zajló Magyarország Mária országa című emlékkonferencia előadói között szerepel Farkas István (Lupus atya), Csókay András idegsebész, Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója, Zsuffa Tünde író, Földi László, a Védett Társadalom Alapítvány elnöke és Kápolnai Zsombor, a Mária Út Közhasznú Egyesület koordinátora.

Korábban írtuk