Soltész Miklós a kormánytámogatásból felújított bolgár katonai sírok és temetőkereszt katonai tiszteletadás melletti átadása kapcsán arról beszélt, hogy nem szabad felülni „olyan döntéseknek, hátulról érkező uszításnak”, amelyek következtében a két nemzetet és általában a Közép- és Kelet-Európában élő nemzeteket ismét egymással szembe fordítják.

Hirdetés

Mutassuk annak fontosságát és erejét, hogy ha a nemzetek és a nemzeti kisebbségek a magyar kormánnyal és a környező országokkal összefognak, akkor a nagyhatalmaknak „nem játékszerei, hanem egyenlő partnerei” lesznek – fogalmazott az államtitkár.

Felidézte, hogy az első világháborúban a központi hatalmak részeként háborúzott Bulgária és Magyarország, de a nagyhatalmi békék olyan döntéseket hoztak mindkét országnak, amelyekkel területeket veszítettek és anyagiaktól fosztották meg őket.

A második világháború, bár egyik ország sem akarta, „összesodorta mindkét államot a hitleri náci birodalommal” – mondta az államtitkár, aki úgy fogalmazott: „nem tehettünk róla, sem bolgárok, sem magyarok, nagyhatalmak játékszerei voltunk”.

Korábban írtuk

Hozzátette: a két állam vezetése próbált a kényszerű szövetségből kihátrálni, de nem engedték. Amikor Bulgáriát 1944-ben megszállták a szovjetek, akkor döntöttek úgy a nagyhatalmak, hogy az ő oldalukon lépjenek be a háborúba – folytatta Soltész Miklós.

Elmondta, több mint 120 ezer bolgár katona ezután Magyarország déli-délnyugati részén harcolt a németek ellen, ennek során 3370 bolgár katona halt meg, közülük 237 ember nyugszik Somogycsicsón.

Szászfalvi László, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője felidézte, hogy 2013-ban avatta fel a bolgár védelmi miniszter a Somogycsicsón nyugvó katonák emlékművét. A képviselő azt mondta, a katonasíroknak a 21. században a népek közötti megbékélést, barátságot, az egymás iránti tiszteletet és az együttműködést kell szolgálniuk.

Varga Szimeon bolgár nemzetiségi szószóló arra emlékeztetett, hogy 1945 márciusában három német hadtest ellen harcoltak a bolgár csapatok a Dráva mentén. Ez volt a legvéresebb, a legtöbb áldozattal járó ütközet, amelynek bolgár halottjait 16 helyszínen hantolták el, köztük a somogycsicsói temetőben.

Muszev Dancso, a megemlékezést szervező Bolgár Országos Önkormányzat elnöke szerint értelmetlen áldozatok voltak az elhunytak, akiket a szovjetek toltak maguk előtt. Áldozatuk üzenet a mai nagyhatalmaknak is: olyan világot teremtsenek, ahol gyermekeink ne katonaáldozatok vagy -özvegyek legyenek, hanem családapák és családanyák.