Soltész Miklós egyedülállónak nevezte az európai uniós és hazai forrásokból megvalósított fejlesztéseket, mint mondta, „ilyen az unióban nem volt, más ország nem írt ki ilyen pályázatokat”.

Hirdetés

A támogatás teljes összege 4,5 milliárd forint volt, ebből hat karitatív szervezet – öt egyházi, illetve a vöröskereszt – 650-650 millió forintot használhatott fel infrastrukturális fejlesztésekre, további három kisebb szervezet pedig 200-200 millió forint támogatást kapott – ismertette Soltész Miklós.

Hozzátette: a támogatásban részesült szervezetek 31 településen, 46 helyszínen fejlesztett, elkészült 10 nagy logisztikai bázis és raktárközpont, illetve további 36 regionális központ.

A beruházások az ország különböző területein valósultak meg annak érdekében, hogy ha baj van, minél gyorsabban elérjék a rászorulókat itthon és a határon túl – magyarázta Soltész Miklós.

Korábban írtuk

Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója azt mondta, harmincéves segélyszervezetük ilyen mértékű infrastrukturális támogatást még nem kapott.

Jelezte: a fejlesztések keretében új szociális intézményt hoztak létre Vizsolyban és Debrecenben, illetve bővítették a kastélyosdombói és a miskolci központ tevékenységi körét, míg Debrecenben, Miskolcon és Kastélyosdombón három új raktárbázis is felépült.

Ezek a beruházások közösségi pontként is működnek, így a szervezet a gyermeknevelésben is komolyabb feladatot tud vállalni – mondta Lehel László.

Hozzátette: Debrecen kiemelten fontos terület a számukra, 1992-ben a városban nyitották meg első intézményüket.

Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere kiemelte: a város örömmel segíti az Ökumenikus Segélyszervezet aktivistáit, a „gondoskodó város” programban saját költségvetéséből is támogatja a rászorulókat.

Hatékonyan működik Debrecenben az önkormányzatot, az egyházakat, civil szervezeteket és vállalkozásokat tömörítő karitatív testület, aktivistáik mindig „ott vannak, ahol szükség van rájuk” – tette hozzá a polgármester.

A debreceni szociális és fejlesztő központot a nemzeti színű szalag átvágásával Lévai Anikó, az Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövete, Soltész Miklós, Lehel László, Papp László és Pósán László fideszes országgyűlési képviselő adta át.