Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Hirdetés

A magyar államfő méltatta a két ország közötti kiváló kapcsolatokat, amely – közlése szerint – jószomszédokhoz méltóan stratégiai partnerségen alapszik.

A felek egyetértettek a V4 jelentőségében, mindketten érdekeltek és elkötelezettek az erős és sikeres visegrádi együttműködésben – közölte a Sándor-palota hétfőn az MTI-vel.

Sulyok Tamás köztársasági elnök kiemelte a nemzeti kisebbségek fontos szerepét. A magyar államfő szerint a Szlovákiában élő magyar és a magyarországi szlovák kisebbség meghatározó a két ország közötti jószomszédi viszonyban. Hozzátette: a nemzeti identitás, kultúra és oktatás olyan terület, amelyet támogatni kell.

Ezen a területen is elismerésre méltó a mindkét fél által tanúsított elkötelezettség – idézték az elnököt.

Korábban írtuk

Utalva a két országot összekötő Szent Borbála-híd hétfői ünnepélyes felavatására, a felek egyetértettek, hogy a hidak építése nemcsak fizikai összeköttetésben, de politikai szinten is jelzésértékkel bíró mozzanat.

Ez is bizonyítja a két ország közötti kiváló kapcsolatokat, amelyek a szlovák elnökválasztást követően remélhetőleg újabb szintet léphetnek – írták.

Peter Pellegrini a magyar köztársasági elnökkel folytatott megbeszélése előtt Orbán Viktor miniszterelnökkel és Kövér László házelnökkel találkozott.