Fotó: facebook.com/Bohár Dániel – Riporter
Hirdetés

Budapest anyagi helyzetének vizsgálatát érdemes egy már-már unalomig ismételgetett számmal kezdeni: 214,5. Ennyi milliárd állt rendelkezésre állampapírban és készpénzben, amikor 2019 végén Karácsony Gergely és politikai szövetségesei átvették Budapest irányítását Tarlós Istvántól.

Egy év múlva, 2020 végén már hiányzott százmilliárd, de az újabb bevételek nyomán 2021 tavaszán így is akadt az önkormányzatnál 150 milliárd forint.

A csökkenés azonban nem állt meg, idén tavasszal – mint a Mandiner által megszerzett fővárosi levélből kiderült – lényegében már Karácsonyék is úgy látták: ebben az évben csődbe mehet a főváros.

A baloldali városvezetés túlélőcsomagot állított össze Budapest – és ezzel saját maga – számára, így az ősz még talpon találta a helyhatóságot.

Korábban írtuk

Itt érdemes idézni Budapest Főváros Önkormányzatának idei, a Világgazdaság által megismert hivatalos beszámolójából. Eszerint 

szeptember végéig 249,3 milliárd forint helyi iparűzési adó folyt be.

Ez Budapest történetének legmagasabb iparűzésiadó-bevétele, és az év utolsó három hónapja még nincs is benne. S mire volt ez elég? Arra, hogy az önkormányzat rendelkezésére álló pénzeszközállomány szeptember 30-án 113 milliárd forint legyen, melyhez 6,5 milliárd forintnyi állampapír kapcsolódott. Az október viszont már kellemetlenebb számokat mutatott: 

  • a főváros hatmilliárdot kincstári számlán, 
  • további 16 milliárdot pedig kereskedelmi számlán tarott, vagyis 22 milliárdja volt. 

Most pedig már ennyi sincs, Kiss Ambrus ugyanis a Világgazdaság kérdésére egy minapi sajtóbeszélgetésen azt válaszolta: november 23-án reggel négymilliárd forint volt a számlájukon. A főpolgármester-helyettes megjegyezte: várnak még idén további tízmilliárd körüli összeget az iparűzési adóból, s persze vesznek majd fel hitelt.

Karácsonyék eközben folytatják politikai harcukat a kormány ellen.

Előbb Kiss Ambrus közölte, hogy feljelentést tesznek, majd maga Karácsony ragadott billentyűzetet, és szokásos kommunikációs felületén, a Facebookon szólította fel lemondásra Varga Mihály pénzügyminisztert.

A további részletekről IDE KATTINTVA a Világgazdaság honlapján olvashatnak.