Szabó Rebeka (Párbeszéd) az ökológia katasztrófa elkerülése mellett érvelt, majd rendkívül fontosnak nevezte, hogy az Európai Parlament megszavazta az első kötelező erejű jogszabályt, amely a leromlott ökoszisztéma helyreállítását célozza. A tagállamoknak 2030-ra a rendelet alá tartozó élőhelyek legalább 30, 2050-re pedig 90 százalékán vissza kell állítani a jó ökológiai állapotot – ismertette. Megjegyezte: 2030-ig elsőbbséget élveznek a Natura 2000 területek, és arról is gondoskodni kell, hogy a regenerálódott élőhelyeken megakadályozzák az állapotromlást.

Értékelése szerint a kormány következetesen gátolja a fenntarthatósági törekvéseket. Kitért arra, hogy a fideszes EP-képviselők a nagyüzemi mezőgazdasági lobbival karöltve gyengíteni próbálták a jogszabályt, amiből több lényeges passzus is kikerült. Szólt arról, hogy a kormány akkumulátorstratégiája nemcsak az érintett településeken élők életminőségének romlását jelenti, valamint mértéktelen energia- és vízigényt jelent, hanem súlyosbítja a hazai természetvédelem válságát is – közölte. Hozzátette: a döntések a lakosság feje felett, a tiltakozások ellenére születnek, kész tények elé állítva az embereket.

Farkas Sándor, az agrártárca parlamenti államtitkára kifejtette: ezeket az ipari üzemeket a legszigorúbb feltételek mellett alakítják ki, nemcsak a magyar törvényeknek, hanem az európai viszonyoknak is megfelelve. Ezekre az üzemekre szüksége van a magyar gazdaságnak – rögzítette.

Szólt arról is, hogy a 2030-ig tartó nemzeti biodiverzitás stratégiát a kormány jóváhagyta, a végleges dokumentumot 2023 augusztusában tették közzé. Ez átfogó keretet biztosít a hazai élővilág és a természeti erőforrások hosszútávú fennmaradása érdekében és meghatározza az évtized végéig elérendő célokat. Beszámolt arról, hogy 2010 óta több mint száz országos jelentőségű védett természeti területet jelöltek ki összesen háromezer hektáron. Az ország területének több mint 21 százaléka, kétmillió hektár Natura 2000-es terület, több mint 9 százaléka pedig országos jelentőségű védett természeti terület – sorolta.

Hirdetés

.

Korábban írtuk