Hirdetés

Szabó Rebeka (Párbeszéd) arról beszélt, hogy ugyan a háború szinte minden mást elhalványít, de a legfontosabb kérdés az, hogy a kormányok tudnak-e tenni valamit a klímakatasztrófa ellen, amely a valódi veszélyt jelenti. Ezért különösen felháborító, hogy a kormány szerint Magyarország klímabajnok, pedig ez nem így van – jelentette ki. Hozzátette: a kormány semmit nem tett az energiahatékonyság érdekében.

Úgy vélte, nagy a tét, és aki veszít, mindent elveszíthet. A kormány azonban nem tesz semmit, ezért a Párbeszéd továbbra is felhívja a figyelmet a hibákra és szakmai javaslatokat dolgoz ki – mondta.

Koncz Zsófia, a Technológiai és Ipari Minisztérium parlamenti államtitkára erre azt mondta: Magyarország jelentős eredményeket ért el az elmúlt időben, a tények is ezt bizonyítják. A Párbeszéd folyamatosan ellenezi Paks-II megvalósítását, pedig annak köszönhetően jelentősen csökkenne a szén-dioxid-kibocsátás – magyarázta.

Közölte: a szankciók egész Európát hozzák nehéz helyzetbe és energiaválságot okoznak. Magyarország azonban folyamatosan halad a klímavédelmi célok elérése felé – emelte ki. Hozzátette: a szankciók ügyében olyan megoldások kialakításán dolgoznak, amelyek Magyarország érdekeit szolgálják.

Korábban írtuk