Hirdetés

Szabó Tímea (Párbeszéd) az emberi jogok világnapja alkalmából beszélt arról, az is emberi jog, hogy egy gyermekeit egyedül nevelő édesanya meg tudjon élni egyetlen fizetésből. Hozzátette: a Párbeszéd sokadjára javasolja a családi pótlék duplájára emelését.

A gyógyíthatatlan beteg Karsai Dániel alkotmányjogász esete kapcsán Szabó Tímea az életvégi döntésekkel kapcsolatos álláspontjuk megváltoztatására kérte a kormánypárti képviselőket. Jelezte, vitanapot kezdeményeztek az ügyben.

Korábban írtuk

A kormány elveszi a jövő generációktól a termőföldet, az ivóvizet, a tiszta környezethez való jogot, hogy akkumulátorgyárakat telepít ide, miközben azok szabályozása nem megfelelő – hangoztatta.

Vitályos Eszter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára közölte, a polgári kormánynak a családpolitika elsősége megkérdőjelezhetetlen. Hozzátette: a kormány nem hisz a segélyezésben, helyette a gondoskodó államban és a munkaalapú társadalomban hisz.

Elmondta, több mint harmincféle intézkedés szolgálja a családokat; az országban több helyen is létesültek egyszülős központok, a gyermeküket egyedül nevelők többlettámogatásra is jogosultak.