Fotó: MTI/Soós Lajos, szerk.
Hirdetés

Szabó Tímea kiemelte: ez a győzelem nem mélyítheti tovább az árkokat, ezt a győzelmet nem követheti megosztottság.

A Göncz Árpád néhai köztársasági elnök III. kerületi szobránál tartott megemlékezésen az ellenzéki politikus úgy fogalmazott: a volt államfő életével és munkásságával arra tanított, „hogy ne újabb árkokat ássunk, hanem temessük be azokat, és teremtsünk egységet, békét és jólétet”.

Karácsony Gergely vezetésével Budapest ezt az eszmeiséget fogja képviselni – tette hozzá.

„Olyan országot akarunk, ahol mindenki otthon érzi magát, amelyik békés, szolidáris és zöld” – mondta.

Szabó Tímea közölte: „Göncz Árpád rengeteget tanított nekünk”.

Az ’56-os forradalom alatt megtanította, hogy „mindig, minden porcikánkkal küzdeni kell az elnyomás ellen”, és azt is, hogy a szabadságvágy áldozatokkal jár, a küzdelemben „akár az egzisztenciánkat, akár az életünket is kockára kell tennünk egy jobb világért” – tette hozzá.

Szabó Tímea azt mondta: a néhai elnök azt is megtanította, hogy „nincs az a reménytelen helyzet, nincs az a megtorlás és bosszú, ami okot adna arra, hogy feladjuk eszméinket”, és nincs az az elnyomó hatalom, amelynek uralma egyszer ne érne véget.

Végül „Árpi bácsi” a hatalomról azt tanította, hogy ha az ember sok évtizednyi küzdelem után eléri célját, attól kezdve sokkal nagyobb alázattal kell folytatnia munkáját – tette hozzá a Párbeszéd társelnöke.