Marad-e Kásler Miklós 2022-ig az EMMI élén? – azonnali kérdésem Orbán Viktorhoz #Párbeszéd

Gepostet von Szabó Tímea am Montag, 25. Mai 2020
Hirdetés

Szabó Tímea (Párbeszéd) azt kérdezte a kormányfőtől, hogy marad-e a posztján Kásler Miklós 2022-ig, és miért Pintér Sándor belügyminisztert nevezték ki az egészségügy átvilágítására.

Úgy fogalmazott, Orbán Viktor történelminek nevezte Kásler Miklós teljesítményét, holott a tárcavezető 32 ezer kórházi ágyat üríttetett ki feleslegesen, több ezer súlyos beteget küldtek haza, akik közül többen meghaltak, az egészségügyi dolgozók pedig sokáig megfelelő védőfelszerelés nélkül dolgoztak.

Orbán Viktor közölte: Kásler Miklós tud válaszolni a rá vonatkozó kérdésre.

Korábban írtuk

Kifejtette: az operatív törzs munkáját folytatni kell, mert senki nem tudja, ősszel visszatér-e a járvány, ezért óvatosnak kell lenni. Bár benyújtják a rendkívüli jogrend megszüntetésétől szóló javaslatot, ez nem jelenti azt, hogy a járványveszély elmúlt volna, ezért a készültséget fenn kell tartani, és az egészségügyben is zajlik a felkészülés, hogy egy világjárvány esetén is alkalmas legyen a működésre normál üzemmódban – magyarázta.

Szabó Tímea kifogásolta, hogy Kásler Miklós levélben utasítja a kórházakat. Többen haltak meg a tárcavezető utasításai miatt a járvány alatt, mint ahányan a járványban, ezért felelősségre kell vonni – vélekedett.

Orbán Viktor elmondta: ha az ellenzékre hallgattak volna, amely szerint „ez egy relatíve ártalmatlan, olcsó járvány”, többen haltak volna meg Magyarországon a járványban, mint azokban az országokban, amelyek rosszabbul védekeztek. Amikor minden nemzetközi szervezet azt mondta, hogy nem lesz súlyos a járvány, Kásler Miklós elsőként hívta össze azt a testületet, amely eldöntötte, hogy védekezni kell – közölte. Mindenki köszönettel tartozik neki – fűzte hozzá.