Amint arról beszámoltunk, az Anonymous által közölt csütörtöki hangfelvételen a baloldal nemzetközi kapcsolatairól, illetve Szabó Tímeáról is szó esett – Bajnai Gordon harcostársa, Gansperger Gyula beszélt minderről egy, a Városháza megvásárlása iránt érdeklődő befektetető képviselőjével tárgyalva.

Hirdetés

Gansperger:Most vannak ugye ezek a külföldön kiképzett figurák, mint a Szabó Tímea, „Kabul rózsája”, ugye, ő a CIA-nek dolgozott kint Kabulban.

Befektető: – Komolyan? Ezeket nem tudtam.

G.: Kurva kemény a csaj, de ezért – hangzik el a beszélgetésben.

Korábban írtuk

A hanganyagra, órákkal annak megjelenése után, Szabó Tímea is reagált egy Facebook-posztban..

„A ma napvilágra került hangfelvételen az a nagy leleplezés, hogy én az óbudai Mókus utcai általános iskolába jártam. Pedig mennyit próbáltam titkolni ezt az információt!!! Eddig például csak 100 ezrek tudták a 3. kerületben: azok, akik vagy velem együtt jártak oda, vagy ott tanítottak (drága tanáraim nagy részével ma is tartom a kapcsolatot, és itt is köszönök nekik mindent!), vagy Óbudán élnek, és követték, ahogy mindig büszkén hirdettem, hogy óvodába, általános iskolába (Mókus utca), de még gimnáziumba is a kerületben jártam” – írta a bejegyzésben Szabó Tímea.

A mikropárti politikus később az ügynökvádra is kitért:

„Ami a CIA-s idétlenségeiteket illeti… Először is eddig legalább volt annyi eszetek, hogy csak utaltatok erre a kreténségre, nem mondtátok ki nyíltan, hiszen tudtátok: ha megteszitek, azonnal feljelentelek titeket. Hát most fel is jelentem Gansperger Gyulát rágalmazásért, de ugyanezt teszem minden lakájmédia-szereplővel, aki tényként állítja ezt. Ahogy látom, van bőven!” – fenyegetőzött Szabó Tímea.

Hozzátette: bár évek óta kéri, „nem végeztek el rajta egy nemzetbiztonsági átvilágítást”.

„Leplezzetek le, fiúk! De valahogy Kövér ezt visszautasította. Érdekes, ezek szerint mégsem vagyok ügynök? Nevetségesek vagytok. A »Kabul rózsája« viszont elég menő, köszi!” – tette hozzá.

Hogy miért hívják egyesek Szabó Tímeát „Kabul Rózsájának”, arról néhány hónappal ezelőtt Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője készített összeállítást Jurák Kata (PestiSrácok) tényfeltáró írása alapján, de Wikipédia-oldala alapján is kirajzolódik nemzetközi kapcsolati hálója.
Eszerint Szabó a Szegedi Tudományegyetem kommunikáció szakán végzett, majd a Harvard Egyetem jogi karán „találta magát”. Itt nagyon gyorsan kutatási vezető lett belőle, fegyveres konfliktus-megelőzési stratégiákról, illetve sérülékeny csoportok védelméről folytatott kutatásokat. De nem csupán kutatásokat végzett, emellett tárgyalt ENSZ-vezetőkkel és delegációkkal is. Később Pakisztánban egy afgán menekülttáborban dolgozott az International Rescue Committee nevű NGO-val, aztán Boston (ahol „az afgán konfliktus rendezésével kapcsolatosan folytatott kutatást”) következett, majd a bombázások befejeztével Kabulba költözött, „érdekérvényesítő munkát végzett”, illetve „feladata az új afgán kormány kapacitásfejlesztésének elősegítése volt”. Néhány hónappal később csatlakozott a CARE International nevű civilszervezethez. Ottani tevékenysége befejeztével, 2003 őszén Magyarországra költözött, 2004 elején csatlakozott a Soros-támogatott Magyar Helsinki Bizottsághoz, ahol közel négy évig koordinálta a Menekült Programot.
A politikussal kapcsolatban korábban is többször elhangzott, hogy ügynök.
– Nem vagyok CIA-ügynök, bár az is nagyon gyanús, hogy ezt tagadom – mondta például 2015-ben erre reagálva, majd hozzátette, azért gondolják ezt róla, mert két évig Afganisztánban dolgozott, és mert előtte a Harvard Egyetemen volt kutató.