A miniszter hozzátette: a magyar emberek jogos elvárása, hogy az ország szuverenitásának, az emberek biztonságának és életének garantálására hivatott fegyveres szervezet ezt a szövetségeseivel közösen, a lehető legmagasabb színvonalon garantálja. Kiemelte: mindent ennek érdekében tesznek.

Hirdetés
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter beszél a meghallgatásán az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának ülésén az Országház Hazai Samu báró-termében 2023. november 16-án

Ennek együtt kell járnia azzal, hogy a haderő fejlesztése során a régió meghatározó, tekintélytparancsoló, megfelelő elrettentő erőt felmutatni képes haderejévé váljunk – mondta. Hozzátette: teljes átalakulás szükséges ahhoz, hogy a hadsereget „felrázzák” a korábbi békeállapotból, hogy az egy összeszedett, éles, harcolni képes, megfelelően felfegyveztett és kilépzett haderővé válhasson.

Korábban írtuk