Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Nagy István agrárminiszter a magyar gazdák védelméről tartott sajtótájékoztatón 2021. november 29-én

Az agrárminiszter hangsúlyozta: megvédik a magyar gazdákat és fogyasztókat a tisztességtelen vállalkozóktól. Mint elmondta, Bige László komoly csapást mért a magyar mezőgazdaságra, cége – piaci helyzetét kihasználva – mesterségesen emelte a műtrágya árát, a mostani egyébként is magas világpiaci árak mellett, így annak költsége az előző évekhez képest a négyszeresére nőtt. Nagy István szerint Bige László ezzel nemcsak piaci szabálytalanságot, hanem „megbocsáthatatlan etikai vétséget” is elkövetett, amellyel minden magyar vásárlót megkárosított, hogy extraprofithoz jusson. „Az AM határozottan kiáll azért, hogy a gazdálkodókat és a magyar családokat senki se károsítsa meg saját profitnövekedése érdekében” – mondta.

Hirdetés

A miniszter közölte: míg egy intenzíven termelő, szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazdálkodó korábban hektáronként 50-85 ezer, jelenleg már 205-255 ezer forint értékben juttat ki a földjére műtrágyát. „A tisztességtelen és etikátlan kartellezés miatt, hét éven át nemcsak a magyar gazdák fizettek többet a műtrágyáért, hanem minden magyar ember a kenyérért, gyümölcsért és zöldségért; tehát az alapvető élelmiszereinkért” – fogalmazott.

Nagy István elmondta, hogy a kartell a teljes hazai műtrágyapiacot érintette, amelynek működését feltárta a Gazdasági Versenyhivatal (GHV), amely 14,1 milliárd forintos bírságot szabott ki a kartellezőkre. A tárcavezető leszögezte: „a baloldali milliárdos, Bige László, még egy fenyegetésnek beillő nyilatkozatot is tett a gazdák irányába”, miszerint idén a magyar gazdák már csak egyetlen napon vehetnek műtrágyát, ami megmarad, azt mind külföldi vevőnek adják el. Ezzel Nagy István szerint Bige László felmondta a magyar gazdaság szereplői közti szolidaritást, és nyíltan megfenyegette a magyar gazdákat, amit „határozottan vissza kell utasítanunk”. A szaktárca most azon dolgozik, hogy számszerűsítsék, mennyivel károsított meg „minden egyes magyar gazdát” ez a vállalkozó – mondta a miniszter.

Győrffy Balázs, a NAK elnöke a többi között arról beszélt, hogy a földgáz árának tízszeresére emelkedése mellett „kartellezés is rombolta” a műtrágyapiacot Magyarországon. Szavai szerint nem véletlenül szabott ki a GVH rekordmagas büntetést a Nitrogénművek Zrt.-re és vállalatcsoportjára. „Ha a hozzáállás nem az lenne, mint amit most látunk, ha nem egy további agresszió áldozatai lennének a magyar gazdák, hanem megbánó magatartást látnánk, akkor ezek az árak akár olcsóbbak is lehetnének (…)” – fogalmazott Győrffy Balázs. A NAK elnöke rögzítette: a műtrágya a mezőgazdaságban nem megkerülhető inputanyag, „a nitrogénműtrágya a növények üzemanyaga”. A magasabb input-költség előbb-utóbb a fogyasztók pénztárcáját is károsítja, „és bizony ez is történt” – hívta fel a figyelmet. Márky-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelöltre utalva azt hangoztatta: „gyakoroló gazdálkodóként (…) külön kikérem magának, hogy a tőlem ellopott pénzből finanszírozzák egy olyan ember miniszterelnök-jelölti kampányát, aki hódmezővásárhelyi polgármesterként a földadó bevezetésével üzent a magyar vidéknek”.

Jakab István, a Magosz elnöke szerint Bige László „esélyt kapott, élt a lehetőséggel, komoly vagyont szerzett és ezt a vagyont csalásra és zsarolásszerű tevékenységre használta”, amit a Magosz a leghatározottabban visszautasít. Egyúttal arra kérte a magyar kormányt és a bűnüldöző szerveket, hogy a leghatározottabban lépjenek fel az ügyben. A Magosz elnöke beszámolt arról is, hogy a helyzet miatt a tavaszi fejtrágyázás csak részben biztosított, ami komoly hozamkiesést okozhat a gazdáknak.

Nagy István újságírói kérdésekre válaszolva közölte: a múlt héten minden hazai műtrágya-előállítóval tárgyalt és a magyarországi szükséglet fedezésének mikéntjéről e hét végén várható bejelentés. „Ha kell, akkor importból is, de lesz elég műtrágya” – szögezte le az agrárminiszter. Szintén újságírói felvetésre reagálva úgy vélte, „asztalra kell tenni annak a lehetőségét”, hogy állami vagy magánvállalkozásként olyan műtrágya-előállítót hozzanak létre, amely az ország stratégiai ellátását biztosítani tudja.

Korábban írtuk