– Adatszuverenitási és nemzetbiztonsági kérdéseket vetnek fel az olyan ügyek, amikor magyar állampolgárok adatait indokolatlanul és szükségtelenül külföldön tárolják

Hirdetés

– nyilatkozta az Indexnek Péterfalvi Attila. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke úgy fogalmazott, a nem megfelelő politikai célú adatkezeléseket a jövőben is kiemelten fogják vizsgálni. Emlékeztetett: az Európai Unión belül is adatszuverenitási és nemzetbiztonsági kérdéseket vethetnek fel az ilyen jellegű ügyek.

Hangsúlyozta, veszélyes lehet, ha például nagy számú magyar érintett – politikai véleményét is magában hordozó – személyes adatait indokolatlanul és szükségtelenül külföldön tárolják és dolgozzák fel, miközben az adatkezelés megoldható lenne Magyarországon is.

– Mindent meg fogunk tenni az érintettek jogainak védelme érdekében

– jelentette ki Péterfalvi Attila.

A NAIH elnöke – tekintettel az idei önkormányzati és az európai parlamenti választásokra – határozottan felhívta a pártok és a hozzájuk kapcsolódó szervezetek figyelmét a jogszabályok betartására. Hozzátette: az adatkezelési tevékenységüket különös körültekintéssel végezzék és az adatkezelésre vonatkozó legfontosabb információkat minden esetben tegyék nyilvánosan.

Korábban írtuk

A Bajnai Gordon-féle DatAdat-csoport ügyei miatt is folytatódik az eljárás.

A Magyar Nemzet emlékeztet, lezárult a NAIH azon vizsgálata, amely a 2022-es országgyűlési választások előtt tömegesen küldött SMS-üzenetek mögötti adatkezelést vizsgálta. A 2022-es országgyűlési választások előtt magyar választópolgárok tömegei kaptak olyan kampánycélú SMS-üzeneteket, mint például: „Itt az idő. Tégy meg mindent a változásért. Légy bátor.” Akkor összesen 112 panasz érkezett a NAIH-hoz, az érintettek azt sérelmezték, hogy valakik visszaéltek személyes adataikkal.

Az ügyben a hatóság elnöke, Péterfalvi Attila vizsgálatot rendelt el, amelynek lezárultával kiderült, magyar választópolgárok tömegeinek személyes adatai kerültek külföldre a 2022-es választási kampány idején.

A jelentés szerint a Márki-Zay Pétert támogató hódmezővásárhelyi egyesület által megbízott cég egy osztrák magánszemélytől szerezte be a telefonos kampányban megkeresett magyarok nevét, elérhetőségét. Mindeközben a Bajnai Gordon-féle DatAdat-csoport ügyei miatt is folytatódik az eljárás.

A Magyar Nemzet cikkét ITT olvashatják.