Az ügy előzménye, hogy a kormány 2022 őszén minden, tízezernél több lakossal rendelkező település vezetésével egyeztetést kezdeményezett annak érdekében, hogy az elszabaduló energiaárak által okozott önkormányzati tehernövekedést egy beszélgetés keretében áttekintsék. Ezt megelőzően bekérték a működésre vonatkozó alapadatokat és azt a tervet, melyet az adott önkormányzatok az előírt 25 százalékos megtakarítás elérése érdekében dolgoztak ki.

Hirdetés

Az úgynevezett „menedzsmenttervben” azt kellett leírniuk, hogy mit tesznek a működési költségek fedezetének biztosításáért, hogy miként csökkentik a költségeiket, hogyan rendelik alá a tartalékaikat a működés érdekeinek, de még a vagyonértékesítésben rejlő lehetőségeket is ismertetniük kellett.

Ferencváros már az adategyeztetésben sem vett részt

Az Index emlékeztet, hogy Ferencváros már a tárgyalás feltételéül szabott adategyeztetésben sem vett részt, így a Baranyi Krisztina által vezetett IX. kerület eleve kiesett a kedvezményezetti körből. Pedig a kormányzat láthatóan komolyan vette, hogy központi támogatás nélkül a települések csődbe mehetnek, amit a Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter által bejelentett, 80 milliárd forintos szétosztható keretösszeg is nyomatékosított.

Nem válaszoltak a távolmaradás okát firtató kérdésekre

Bár a IX. kerület vezetése nem válaszolt a távolmaradásának okát firtató kérdésekre, az egyik kerületi képviselő szerint költségvetésük elfogadásakor sikerült annyira meghúzniuk a nadrágszíjat, hogy közel egymilliárdos megtakarítást értek el, így – bár minden forintot érdemes megfogni – nem a működési költség előteremtése a legnagyobb gondjuk.

Gyurcsány Ferenc pártjának fővárosi polgármesterei (illetve a már egyértelműen idesorolt Déri Tibor újpesti polgármester is) láthatóan szélesebb körű politikai játszma erőpróbájaként tekintettek a szóban forgó rezsikompenzációra. Azt kérték, hogy a III., IV., XI., XV. és XVIII. kerület polgármestereit egyszerre fogadja a kormánybiztos, hogy az ajánlattételkor ne játsszák ki őket egymás ellen.

A pénz lehívása érdekében a kért adatokat beküldték, most pedig Láng Zsolt szóbeli ígéretének megfelelően arra várnak, hogy írásban kapják meg a kormányzati ajánlatot. Bár a személyes egyeztetéstől való távolmaradást a kancelláriaminiszter úgy értékelte, hogy ezek a kerületek nem igényelték a támogatást, Szaniszló szerint sehol nincs előírva, hogy csak személyesen lehet a kormány képviselőjével kapcsolatot tartani.

A DK legtöbb polgármestere eltaktikázta magát

A hétfő este nyilvánosságra hozott kormányzati támogatásokról szóló dokumentum mindenesetre világossá tette, hogy a DK legtöbb polgármestere eltaktikázta magát. Újpest és négy DK-s kerület ugyanis egy fillért sem kapott.

Erzsébetváros polgármestere, az ugyancsak DK-s Niedermüller Péter azonban helyesebbnek látta, ha személyesen lobbizik a VII. kerületi óvodák, bölcsődék, egyéb kerületi intézmények rezsikönnyítéséért.

Különutas együttműködése nyomán több mint 300 millió forinttal sikerült a VII. kerület működési költségeit csökkenteni. A kormányzat ezzel a döntésével üzenetet is küldött a fővárosban pozícióit erősíteni kívánó pártnak, hogy nem lesz partner a politikai taktikázásokban.

Az Index cikkét ITT olvashatják.

A Magyar Nemzet cikke ITT érhető el.

Korábban írtuk