Szemben a fősodorral

Egyértelmű állásponttal érkezett a magyar delegáció a múlt heti vilniusi NATO-csúcsra. Az ukrajnai háború ügyében Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a litván fővárosba indulva emlékeztetett rá, hogy a cél a mielőbbi béke megteremtése. A másik, kiemelt érdeklődésre számot tartó kérdéssel kapcsolatban úgy fogalmazott: a magyar kormány már hónapokkal ezelőtt egyértelművé tette, hogy támogatja Svédország csatlakozását az Észak-atlanti Szövetséghez, az erről szóló javaslatot is beterjesztették az Országgyűlés elé, a ratifikáció tehát – amelyre mindeddig nem került sor – pusztán technikai kérdés.

A magyar kormány következetesen azt az álláspontot képviselte a konfliktus kezdete óta, hogy hazánk ki akar maradni a szomszédjában dúló háborúból, ennek jegyében mond nemet arra, hogy fegyvereket küldjön Ukrajnába, sőt, át sem engedi területén a szállítmányokat. A fegyver- és lőszerszállítás a magyar álláspont szerint a mai napig a háborút eszkaláló, elhúzó lépések közé tartozik, miközben sokkal inkább a fegyverszüneti, majd béketárgyalások előmozdítására volna szükség. Orbán Viktor miniszterelnök többször is kifejtette, hogy a nyugati országok többsége nem a mielőbbi fegyvernyugvást szorgalmazza, hanem Ukrajnát biztatja a háború folytatására. Ez az Európai Unió és a NATO tagállamainak döntő hányadára is igaz, utóbbi esetében azonban a kormány többször is üdvözölte, hogy a NATO mint szövetség nem hajlandó részt venni a konfliktusban, még ha egyes tagállamai efelé is tolnák.

Nincs kerülő út

Nem csak a fegyverszállítások súlyosbították volna a jelenlegi helyzetet, hanem az is, ha Ukrajna közelebb kerül a NATO-tagsághoz, amit Moszkva egyértelmű provokációnak, az Észak-atlanti Szövetség mélyebb bevonódásának értékelt volna. Szijjártó Péter a felelősségtudat győzelmeként értékelte, hogy Kijev sem meghívást, sem pedig a későbbi csatlakozására vonatkozó konkrét menetrendet nem kapott a vilniusi csúcson. „Sikerült olyan döntést hozni, amely nem jár a háború eszkalációjának veszélyével, s világossá tették a tagállamok, hogy majd akkor kaphat Ukrajna meghívást a NATO-ba, hogyha az ország minden feltételt teljesít, és hogyha majd a szövetségesek egyszer egyhangúlag ezt így gondolják” – fogalmazott újságíróknak. A külügyminiszter emlékeztetett rá, háborúban álló ország nem válhat NATO-taggá, ha ez mégis sikerülne valamilyen kerülő úton, az gyengítené, nem pedig erősítené a közösség biztonságát.

„A magyar álláspont változatlan, ezt fogjuk képviselni: Ukrajnába nem fegyvereket, hanem békét kellene vinni” – mondta a csúcstalálkozó elején Orbán Viktor miniszterelnök. „A háború a szomszédunkban van, és a Kárpátalján élő magyarok miatt magyar emberek tízezrei vannak közvetlen veszélyben” – figyelmeztetett. A kormányfő elismételte, hazánk álláspontja szerint a NATO továbbra is védelmi szövetség, nem az a feladata, hogy más államok területén akciókat hajtson végre.

A magyar kormányfő a csúcstalálkozó után sem volt a korábbinál optimistább azzal kapcsolatban, hogy a mainstream nyugati álláspont hazánk érdekei felé mozdulna. A háromnapos, kihelyezett sopronbánfalvai kormányülésen a Kossuth rádiónak kifejtette, „elsöprő továbbra is a háborúpártiak aránya és száma, a béke hangján alig-alig beszélünk néhányan, ezért nekünk arra kell készülni, hogy a háború és a szankciók nem tűnnek el az életünkből”. Kedvező döntésnek nevezte ugyanakkor, hogy a vilniusi csúcson nem került közelebb Ukrajna a NATO-tagsághoz, hiszen ez azt mutatja, hogy „a többség nem akarta vállalni a világháború kockázatát”. Ám a békéhez sem sikerült közelebb kerülni, ugyanis „újabb és újabb nagyobb hatótávolságú fegyverek, hatékonyabb robbanóanyagok vannak, amelyeket az ukránok megkapnak a nyugati államoktól, különösen az Egyesült Államoktól”.

Orbán Viktor megerősítette korábbi álláspontját, miszerint elsősorban Washingtonon múlik, meddig tart a konfliktus. Kifejtette, Ukrajna már elveszítette a szuverenitását, nincs pénze, saját hadiipara vagy saját katonai eszközgyártó képessége. „Pénzt is tőlünk kap, leginkább az amerikaiaktól”, és hadieszközöket is, jegyezte meg.

Keleti szárny

Bár a honi sajtóban nem számít éppen slágertémának, az ukrajnai háború mellett a NATO és az EU mint két nyugati szövetségi rendszer számára a Kínához fűződő viszony egyre inkább központi kérdés. A magyar álláspont mindkettő esetében ellentétes a fősodorral. Az Európai Unió vezetése rendszerszintű riválisának tekinti Kínát, és folyamatosan szankciókon töri a fejét, a NATO pedig Japánban tervezett összekötő irodát nyitni, és a csúcsra meghívta a térség több vezetőjét. Mindkét vonalon igaz, hogy nem a szövetségek európai tagjainak, hanem az Egyesült Államoknak az érdekeit szolgálja a Kínával való konfrontáció. Ezt Pekingben is így látják, beszédes példája volt, amikor Emmanuel Macron francia elnököt elkísérte kínai útjára Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke. Nemcsak a kínai diplomácia kezelte látványosan kisebb prioritásként a megjelenését, de a sajtó is arról írt, valójában Washingtonból küldték a német hivatalnokot, hogy felügyelje Macron elnököt.

Szijjártó Péter brüsszeli tárgyalásain rendre hangsúlyozta, hogy az Európai Unió nem válhat Kína-ellenes blokká, ez a konfrontáció ugyanis végzetes lenne a kontinens számára. Felidézte, az EU már az Oroszország elleni szankciókkal is „lábon lőtte magát”, ha pedig Kínáról próbálná meg leválasztani a gazdaságát büntetőintézkedésekkel, az egyenesen „tüdőlövéssel érne fel”. Vilniusban is arra hívta fel a figyelmet a külügyminiszter, hogy a NATO nem kaphat „Kína-ellenes élt”. „Tegyük világossá, hogy a NATO nem egy Kína-ellenes szervezet, nem Kína ellen jött létre, a mostani működése sem Kína ellen szól, Kínát nem tekintjük kockázatnak, ellenfélnek vagy ellenségnek” – mondta. A japán NATO-iroda terve egyébként, a hírek szerint részben francia nyomásra, lekerült a napirendről.

Nem sietünk

A csúcstalálkozó előtti utolsó pillanatokban is arról cikkezett a világsajtó, hogy Törökország miként dönt a svéd NATO-tagságról. Recep Tayyip Erdoğan török elnök komoly árat követel a Nyugattól – mind az EU-tól, mind a NATO-tól – azért, hogy ne gördítsen további akadályokat Stockholm csatlakozása elé. Amennyiben teljesülnek a török elvárások, ősszel ratifikálhatja az ankarai parlament a bővítést. Tartalmilag természetesen más, elvben azonban hasonló a magyar álláspont is: a kormány alapvetően nem ellenzi a svéd csatlakozást – ahogyan a finnt sem utasította el –, a támogatásért cserébe azonban biztosítékokat akar látni. A magyar parlamenti ratifikáció is ősszel várható, noha a balliberális ellenzék rendkívüli ülést hívna össze – a politikai pótcselekvésen túl vélhetően azért, mert nem értelmezték kellően a török bejelentést. Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: „Magyarországnak sem kell sietnie, a törökökhöz hasonlóan ezt a helyzetet nekünk is a nemzeti érdekek képviseletére kell kihasználni. Nekünk is adják meg, ami jár.” Szijjártó Péter pedig az mondta, „az elmúlt időszak nyilatkozataiból világosan látszott, hogy a török ratifikációs folyamat sem fog holnapra lezárulni, és a korábbi ígéretünk, miszerint nem leszünk utolsók, természetesen érvényes”.

A Fidesz-frakcióban egyébként alapvetően a svéd–magyar viszony minősége ébresztett kétségeket már korábban is azzal kapcsolatban, hogy mennyire is kellene sietnie az Országgyűlésnek a ratifikációval. Ebben a témában Orbán Viktor kormányfő májusban, a Katari Gazdasági Fórumon mondta, hogy „szörnyen rosszak a politikai kapcsolatok Magyarország és Svédország közt”. Hangsúlyozta, a kormány nem akarja ezt a konfliktust importálni a NATO-ba.