A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) politikusa a 400 éves Mikó-várban tartott kenyérszentelési ünnepségen elmondta: augusztus 20. minden magyar ünnepe, éljen bárhol is a világon.

Hirdetés

Úgy vélte, az államalapító Szent István király jelentősége abban mutatkozik meg leginkább, hogy egy átalakuló, változó és veszélyes világban volt képes meglátni a népe megmaradásának útját. „Hazát, államot és hitet adott a Kárpát-medencébe érkezett magyaroknak” – emlékeztetett. Olyan dolgot hozott létre, ami a mai napig működik és stabil keretként tartja meg, tart össze a magyarokat – mutatott rá.

„Szent István tudta, hogy mi kell a magyaroknak: béke és biztonság, a közösség erősödése, hagyomány és hit a megmaradás kulcsa” – mondta.

Emlékeztetett: sikerült elérni, hogy a székelyföldi magyarok számíthatnak az anyaországi magyarokra és fordítva, és ez természetes, bár sokáig a természetellenes állapot állt fenn. A két közösség együtt határozhatja meg a közös irányvonalat, próbál ellenállni a gyengítését célzó kísérleteknek. Ez az erősödés útja – húzta alá -, de rajta haladni minden nap erőfeszítést igényel.

Korábban írtuk

Korodi Attila csíkszeredai polgármester a közös ünneplés fontosságát hangsúlyozta, hozzátéve: a román kormány költségcsökkentő tervei miatt erre nem biztos, hogy sokáig lesz lehetőség. A közösség, a közösségi élet egy város sava-borsa – mondta –, a fejlesztés önmagában mit sem ér.

Szent István is mindig a közösséget helyezte az egyén elé – emlékeztetett. Arra szólította a jelenlévőket: kerekedjenek felül a megosztottságon, mert csak úgy lehet előrehaladni.

Hajdu Gábor parlamenti képviselő arra emlékeztetett, hogy Szent István a magyar alkotmány alapjait is lefektette, mely ma is időszerű. Arra is rámutatott, hogy a székelyföldi egy folyamatosan megújuló közösség, nem csak a dicső múlt a fontos, hanem a jövő építésének mikéntje is. Arra kérte a jelenlévőket: legyenek új honfoglalók, népesítsék be a tájat, vigyék tovább szülőföldjük ezeréves történelmét.

A csíkszeredai pékségek által felajánlott kenyeret Guja Hugó csíksomlyói ferences szerzetes, Bátor Botond pálos szerzetes és Bíró István református lelkész áldotta meg.

Az ünnepségen Pro Urbe-díjat adtak át Vígh Ádám építőmérnöknek a város épített örökségének megőrzésében, a városkép alakításában végzett szakszerű munkájáért.

A rendezvényt a Csíki Kamarazenekar fellépése tette ünnepélyessé.