Hirdetés

Szentkirályi Alexandra a határzárnál, egy a járőröket érő korábbi támadás helyszínén tartott sajtótájékoztatón azt mondta, jelenleg Magyarország védi legharcosabban az európai határokat az illegális migránsoktól. Hozzátette: ezáltal is eleget tesz a schengeni megállapodásban vállalt kötelezettségének, amely megköveteli az Európai Unióba tartó illegális migráció megakadályozását.

Magyarország már 600 milliárd forintot költött határvédelemre, ennek eddig alig 1,5 százalékát térítette meg az Európai Unió, miközben az ország az EU határait is őrzi akkor, amikor a saját határait védi – hangsúlyozta a kormányszóvivő.

Úgy fogalmazott: „a migráció a mi csendes háborúnk, ahol a mi vállunkat nyomja annak a terhe, hogy Európa Európa maradhasson”.

Magyarország most már egy szűk évtizede vívja a harcot az illegális migrációval. Ezért elismerés, támogatás és tisztelet járna, ehelyett viszont folyamatosan csak támadásokat kap az ország – mondta, megjegyezve: Brüsszelnek ez a szűk egy évtized nem volt elég arra, hogy „megtanulja a leckét vagy (…) elvégezze a házi feladatát”.

Korábban írtuk

Hangsúlyozta, a helyzetet tovább nehezíti a szomszédságban tartó, elhúzódó háború, amely miatt a világ sok pontját éhínség fenyegeti, az élelmiszerellátási-válságnak pedig az eddigieknél is erősebb migrációs nyomás a következménye.

Szentkirályi Alexandra szavai szerint „miközben mi dolgozunk, sajnos Brüsszelben sem tétlenkednek, sorozatosan próbálják ránk erőltetni a kötelező migránskvótát”. A terv szerint ha egy tagország nem hajlandó befogadni a migránsokat, bevándorlónként mintegy 8 millió forintot kellene fizetnie. Magyarország viszont nem fog engedni ennek a nyomásnak, nem fogja elfogadni a kötelező kvótát, a migránsgettókat, minden eszközzel harcol ez ellen – mondta.

Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója arról beszélt: az embercsempészbandák egyre szervezettebbek, előfordul, hogy száz-, kétszáz tagú csoportok próbálkoznak, vagy egy időben 19 helyszínen kísérlik meg illegálisan átlépni a határt.

Ezzel párhuzamosan egyre erőszakosabbá is válnak a határsértők és az embercsempészek, folyamatosan támadások érik a kerítést, a járműveket, az elektronikus felderítőeszközöket és a járőröket. Idén már hét rendőr sérült meg – közölte a tábornok.

Nem fordult elő 2015 óta, hogy a határ vajdasági oldalán a lakosságot is támadás érje. A közelmúltban két vagy három ilyen eset is történt, kézigránátot dobtak egy magánházra, késsel támadtak egy teraszon ülőkre – mondta Bakondi György.

Folyamatosan növekszik a határsértők száma, idén az első negyedévben 27 600, a másodikban 36 490, a harmadikban 43 300 migránssal szemben intézkedtek a magyar hatóságok – tudatta a belbiztonsági főtanácsadó.

A migránsok közül a legtöbben szír, afgán, török és pakisztáni állampolgárok. Közülük a török állampolgárok még legálisan lépnek be Szerbiába, majd illegálisan próbálnak az Európai Unió területére jutni – mondta. Idén eddig 669 magyar rendőr teljesített szolgálatot külföldön, elsősorban Szerbiában és Észak-Macedóniában nyújtottak segítséget a határ védelmében, a Frontex műveletekben Bulgáriában és Görögországban vettek részt. A magyar határon pedig osztrák, török, cseh és szlovák rendőri erők is dolgoznak – ismertette Bakondi György.