„Vajon kikhez folyik el a budapestiek pénze? Fordítsuk fel Gyurcsány Ferenc lapjait és vegyük sorra, kik ülnek a Városháza kényelmes kifizetőhelyein”

Hirdetés

– fogalmazott Szentkirályi Alexandra.

„Első emberünk Mártha Imre”, akit 2006-ban, Gyurcsány alatt neveztek ki a Magyar Villamos Művek (MVM) vezérigazgatójává

– mondta.

„Ez idő alatt úgy lett veszteséges az MVM, hogy közben külföldi áramszolgáltatók rengeteg pénzt kerestek”

– hangsúlyozta a kormánypártok főpolgármester-jelöltje. Szentkirályi Alexandra emlékeztetett, amint Karácsony Gergely beült a főpolgármesteri székbe, „jó bábként” azonnal ki is nevezte Mártha Imrét a Budapesti Közművek vezérigazgatójának.

„El is kezdte kitömni milliós bónuszokkal, és szemmel láthatóan Mártha nagyon szereti a luxust”

– jelezte a videóban a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje, megjegyezve, Gyurcsány Ferencet egy percig sem zavarta Mártha viselkedése, sőt azt mondta, hogy ő több Mártha Imrét szeretne.

Korábban írtuk

„Több Mártha Imre nincs a városházán, de Gyurcsány embereiből akad még bőven, ebből is látszik, hogy Gyurcsánynak van főpolgármestere, a budapestieknek nincs”

– jelentette ki a kormánypárti politikus, hozzátéve, a fővárost ki kell szabadítani „Gyurcsány hálójából” és „ki kell söpörni” az embereit a Városházáról.

„Változást Budapesten!”

– zárta videóját Szentkirályi Alexandra.