Hirdetés

Szijjártó Péter úgy fogalmazott, hogy az ukrajnai háború és a brüsszeli szankciós politika kudarca miatt globális energiaválság alakult ki, amely „hosszú távon itt lesz velünk”. Ezért a jövőben azok az országok tudnak majd erősek lenni, amelyek a felhasznált energiájuk nagy részét képesek lesznek saját maguk előállítani – tette hozzá.

„Magyarország finoman szólva sem gazdag ásványkincsekben, így a mi esetünkben a nukleáris energia tudja biztosítani majd a függetlenségünket a nemzetközi energiapiac teljesen esztelen változásaitól és az egekbe szökő energiaáraktól” – írta a tárcavezető.

„A paksi atomerőmű bővítése nemzetstratégiai és nemzetbiztonsági érdekünk egyben. Eddig sikerült megakadályoznunk, hogy Brüsszel szankciókkal sújtsa a nukleáris fejlesztéseinket, és ezt a jövőben is meg fogjuk akadályozni” – fűzte hozzá Szijjártó Péter.

A miniszter közölte, hogy csütörtökön az üzbegisztáni Szamarkandban Alekszej Lihacsovval, a Roszatom vezérigazgatójával áttekintették a beruházás állását, és megállapodtak a következő hetekben szükséges lépésekről annak érdekében, hogy az évtized végére már számolhassanak két új paksi blokkal is.

Korábban írtuk