Segíteni jöttünk, élőben Szarajevóból

Segíteni jöttünk, élőben Szarajevóból

Posted by Szijjártó Péter on Tuesday, March 16, 2021
Hirdetés

Mint mondta, „itt van most már az ideje annak, hogy Európa ne csak beszéljen a Nyugat-Balkán segítéséről és támogatásáról, hanem valódi tetteket is végrehajtson”.

„Mind a migráció, mind a vírus terjedésének megállításában segítségre szorul a térség” – tette hozzá. 

A külgazdasági és külügyminiszter leszögezte, hogy Magyarország nemcsak beszél a támogatás fontosságáról, hanem valódi lépéseket is tesz.

Magyarország készen áll arra, hogy 15 rendőrből álló határrendészszakaszt vezényeljen „Bosznia-Hercegovina azon határszakaszára, amely a legsebezhetőbb, annak érdekében, hogy az illegális migrációs hullámokat meg tudjuk állítani” – közölte.

Korábban írtuk

Másrészt a külügyminiszter negyvenezer PCR-tesztet adott át Boszniának, hogy le tudja lassítani a vírus terjedését.

„Minél ellenállóbb a Nyugat-Balkán ezen két nyomással szemben, annál jobb Magyarországnak egészségügyi és biztonsági szempontból” – tette hozzá.

Szijjártó Péter felhívta a figyelmet arra, hogy „a központosított brüsszeli oltásbeszerzés kudarcot vallott, sokkal kevesebb oltóanyag jön, és sokkal lassabban, mint ahogyan arról a szerződések szólnak”.

„Minket, magyarokat is csak az mentett meg, hogy keleti irányból is vásároltunk nagy számú oltóanyagot” – hangsúlyozta.

A magyarok a Nyugat-Balkán közvetlen szomszédságában élnek, ezért pontosan tudják, milyen fontos, hogy béke, biztonság és fejlődés legyen ebben a térségben.

„Pontosan tudjuk, hogy ehhez feltétlenül szükséges az európai és az euroatlanti integráció felgyorsítása” – tette hozzá.

Bisera Turkovic külügyminiszter a közös sajtótájékoztatón örömének adott hangot, hogy az Európai Unió elfogadta az új bővítési metodológiát, amelynek köszönhetően remélhetőleg felgyorsul a térség integrációja.

A boszniai miniszter beszélt arról is, hogy országa hiába rendelt a COVAX vakcinabeszerzési programon keresztül oltóanyagot, egyelőre semmit nem kapott.

Boszniának az Európai Uniónak sokkal erősebb támogatására van szüksége. Az Európai Unió határozott fellépése jelzés lenne a nyugat-balkáni térség felé, hogy nem feledkezett meg a régióról – tette hozzá.