Fotó: Szijjártó Péter, Facebook
Hirdetés

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető Abu-Dzabiban tett látogatását követően arról számolt be Facebook oldalán, hogy többek között találkozott helyi hivatali partnerével, Sejk Abdalláh bin Zájid ál-Nahajannal, aki személyesen is sokat tett a régió stabilitásáért, a kapcsolat rendezéséért Izraellel, ami az elmúlt évtizedek kudarcai után az első sikeres lépés volt a közel-keleti béke irányába.

„A világnak ebben a mai állapotában különösen nagy szükség van az olyan békepárti politikusokra, mint az Egyesült Arab Emírségek külügyminisztere” – szögezte le.

Tárgyalt továbbá az emírségekbeli energiaügyi miniszterrel, Szuhail bin Mohamed ál-Mazruival, és ezt követően hangsúlyozta közösségi oldalán, hogy Magyarországhoz hasonlóan az Egyesült Arab Emírségek is elkötelezett a nukleáris energia alkalmazása mellett.

„Egyetértettünk, hogy az atomerőművek képesek egyszerre olcsón, biztonságosan, kiszámíthatóan és környezetvédő módon hozzájárulni országaink energiaellátásához” – közölte.

Korábban írtuk

Szijjártó Péter a nap folyamán egyeztetett Mohamed Saker al-Markabi egyiptomi energiaminiszterrel is, akinek országa azonos kivitelőzővel, azonos technológiájú nukleáris reaktorokat épít, mint Magyarország.

A találkozóról beszámolva leszögezte, hogy az atomenergia nélkülözhetetlen Magyarország számára, s minden más környezetkímélő energiatermelési módnak jóval nagyobb területigénye van, arról nem is beszélve, hogy a károsanyag-kibocsátás körülbelül 20 százalékát adó közlekedési ágazat elektromos átállásához nagy mennyiségű energiára van szükség.

Végül pedig tárgyalt Mika Lintila finn gazdasági miniszterrel is. Tájékoztatásában pedig rámutatott: „Finnországot és Magyarországot nemcsak a finnugor rokonság köti össze, hanem az is, hogy világos álláspontot képviselünk: Európának szüksége van nukleáris energiára, mert atomerőművek építése nélkül lehetetlen sikerre vinni a zöld átmenetet és lehetetlen megvédeni a környezetünket a jövőben”.