Szijjártó Péter emlékeztetett, Magyarország a koronavírus-járvány idején oltásokkal segítette Mongóliát, továbbá aktív mezőgazdasági és vízügyi együttműködést folytat a két ország, és ennek eredményeként „tavaly kereskedelmi rekordot döntöttünk”.

Hirdetés

Lakosságarányosan Mongóliának adjuk a legtöbb ösztöndíjat, a 200 helyre rendszerint nagy az érdeklődés, idén 903 mongol fiatal jelentkezett – közölte a miniszter.

Bejegyzése szerint a két ország lezárta a légiközlekedési egyezményről szóló tárgyalásokat, így azt hamarosan alá is tudják írni, aminek jelentőségét növeli, hogy Mongólia eltörölte a Magyarországgal szembeni vízumkötelezettséget.

„Jövőre ünnepeljük diplomáciai kapcsolataink felvételének 75. évfordulóját, és az együttműködésünk fokozása annál is inkább komoly lehetőség, mivel Mongólia rendelkezik a világ második legnagyobb ritkaföldfém-készletével”

– fogalmazott Szijjártó Péter.

Korábban írtuk

A bejegyzéshez mellékelt fotók egyikén Szijjártó Péter kezet fog Javkhlan Bold mongol pénzügyminiszterrel.

A földrajzi távolság ellenére sokat dolgozunk együtt Mongóliával – írta a külgazdasági és külügyminiszter