Hirdetés

„Ha háború tör ki valahol vagy háborúhoz hasonló körülmények állnak elő, oda ember kell a gátra, aki az adott képviseleten dolgozik”

– jelentette ki Szijjártó Péter.

A tárcavezető a közösségi oldalára feltöltött videóban azt mondta, nagyon büszke a munkatársakra, hiszen minden magyar, aki bajba került, számíthatott rájuk.

Minden magyarnak segítettünk, ráadásul a segítségnyújtásban nemzetközi összehasonlításban is az első helyen álltunk időben is és minden szempontból, hangsúlyozta Szijjártó Péter. Kiváló teljesítménynek nevezte, hogy 557 embert sikerült kihozni az országból, valamint Gázából a 15-ből 14 magyar állampolgár, aki szerette volna elhagyni a térséget, az elsők között tudott eljönni.

A cikk folytatása a Magyar Nemzet oldalán olvasható.

Korábban írtuk