A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a képviselet megnyitóján hangsúlyozta, hogy a két ország idén ünnepli a diplomáciai kapcsolatok felvételének 60. évfordulóját, és az együttműködés mindig a kölcsönös tiszteleten alapult, „soha nem egymás kioktatásáról vagy arról szólt, hogy megpróbáljuk megmondani a másiknak, hogyan kellene élnie”.

Hirdetés

„Annak, hogy a nemzetközi politikai helyzet ma ennyire bonyolult és kihívásokkal teli, az egyik oka épp az, hogy a szereplők túl sok időt töltöttek egymás leckéztetésével ahelyett, hogy inkább tisztelnék és megpróbálnák megérteni egymást” – vélekedett.

Majd hozzátette: ez alól a magyar-laoszi kapcsolat kivételt képez, s a jelenlegi nehéz körülmények még inkább felértékelik az ehhez hasonló, kiszámítható partnerségek fontosságát. Szijjártó Péter arról számolt be, hogy az utóbbi hat év volt a kétoldalú viszony legsikeresebb időszaka, rekordot döntött a kereskedelmi forgalom és a magyar felsőoktatásba jelentkező laoszi diákok száma, valamint magyar vállalatok 80 milliárd forint értékben beruházásokat hajtanak végre a délkelet-ázsiai országban.

Kiemelte, hogy néhány éve elérték azt a pontot, ahonnan már kizárólag úgy volt lehetséges a további előrelépés az együttműködésben, ha a két ország kölcsönösen újranyitja nagykövetségeit, így a magyar kormány ezt 2019-ben megtette, a laoszi pedig most.

Korábban írtuk

Aláhúzta: ez különösen fontos napjainkban, amikor a nemzetközi közbeszéd szinte csakis kedvezőtlen fejleményekkel van tele, a hírek a kommunikációs csatornák elhalásáról, elszigetelődésről és befagyott kapcsolatokról szólnak. A barátság jeleként tekintünk a nagykövetség megnyitására, annak jeleként, hogy mindkét fél kész a kapcsolatok továbbfejlesztésére – közölte.

Beszédében a miniszter röviden érintette az ukrajnai háborút is, amely szavai szerint hatalmas veszélyt jelent és nagy károkat okoz a nemzetközi politikában. „Örülünk annak, hogy nem csak mi szólunk a béke hangján, hanem vannak olyan országok, akár több ezer kilométerre is, amelyek békét akarnak a konfliktus szítása helyett” – mondta Laoszra utalva.