30 éves partnerség

🚗Európa egyetlen Suzuki gyára 🤝 30 éves partnerség és bizalom 🇭🇺

Posted by Szijjártó Péter on Thursday, July 15, 2021
Hirdetés

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a tervezett korszerűsítés új technológiák bevezetésével javítja az esztergomi autógyár termelékenységét. Az üzemben több mint 150 ezer jármű készül évente, a Suzuki ezért hosszú ideje a belföldi eladások rangsorának élmezőnyében van – tette hozzá.

A miniszter abból az alkalomból méltatta a Suzukit, hogy 30 éve alakult meg a magyarországi vállalatuk. A japán gyártó – mint fogalmazott – az első nagybefektetők egyike volt azok közül, akik a rendszerváltás után Magyarországot választották.

A tárcavezető a Suzuki belföldi tevékenységét sikertörténetként értékelte, hangsúlyozva, hogy már 2012-ben vállalták a stratégiai együttműködést a kormánnyal. Hozzátette, hogy Magyarország járműgyártóként az autóipar új korszakában is meg akarja őrizni a jelentőségét, és ebben számít a Suzukira, amely a kormány szándékaival egyezően nagy hangsúlyt fektet az elektromobilitásra.

Esztergomban már most is nagyrészt hibrid autók készülnek, és a cég zöldítési stratégiája fontos szerepet szán a magyarországi üzemnek, amely a Suzuki egyetlen európai gyára – fogalmazott.

Korábban írtuk

A korábbi közlések alapján a vállalat tavaly is 60 millió eurót fordított az itteni fejlesztésekre, alapítása óta pedig 1,9 milliárd eurót fektetett be Magyarországon. A Magyar Suzuki Zrt. csaknem 1,65 milliárd euró (majdnem 600 milliárd forint) nettó árbevétellel zárt 2020-ban, amiből 1,414 milliárd euró a külföldi értékesítés – olvasható a céges honlapon.