Hirdetés

A tárcavezető az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának ülésén hangsúlyozta, hogy mivel magyarok milliói élnek hazánk határain kívül, a kormány rendkívül érzékeny a kisebbségvédelem kérdéseire, külpolitikájának egyik fókuszpontja is a külhoni közösségek jogainak biztosítása.

Felszólalásában elfogadhatatlannak nevezte, hogy Ukrajna 2014 óta folyamatosan és szisztematikusan építi le a nemzeti kisebbségek jogait, több káros törvényt elfogadtak ezen a téren, így ellehetetlenítik a nemzetiségi oktatási intézményeket is, amelyek szeptembertől nem tudják folytatni a működésüket jelenlegi formájukban.

Emellett megszűnik a nemzeti nyelvű érettségizés, felvételizés és szakképzés is, illetve számos magyar iskolaigazgatót és tanárt kirúgtak – sorolta.

Kitért arra a friss kijevi törvényjavaslatra is, amelynek alapján ezer euró körüli összeget kaphatnának azok a családok, amelyek nemzetiségi helyett ukrán nyelvű oktatásba íratják a gyereküket, ami súlyos lépés egy kisebbség felszámolása felé.
Aláhúzta: frusztráló, felháborító és botrányos, hogy az EU eurómilliárdokkal támogatja az ukrán állam működését, s ezen pénzek egy részét a kisebbségek ellen fordítanák a helyi hatóságok. Illetve reményét fejezte ki, hogy a parlament nem fogadja majd elfogadni az előterjesztést.

„Semmi extrát nem kérünk, csak a korábbi jogok visszaállítását”

– szögezte le. Szijjártó Péter ezután kiemelte, hogy szomszédos államként Magyarország nap mint nap szembesül a fegyveres konfliktus tragikus következményeivel, és közvetlenül érzi a bőrén a negatív hatásokat. Ezért hazánk történelme legnagyobb humanitárius akcióját folytatja egészen addig, amíg szükség van rá.

Korábban írtuk

„Családok milliói szenvednek, emberek tízezrei halnak meg. Úgy gondoljuk, hogy most a nemzetközi közösség elsődleges kötelessége az emberéletek megmentése lenne” – jelentette ki.

„Nem akarjuk, hogy még több ember haljon meg. Ezért a valós kérdés számunkra az, hogy hogyan lehet életeket menteni. És a válasz biztosan nem az, hogy szállítsunk több fegyvert, illetve rendeljünk el újabb szankciókat, amelyek egyébként többet ártanak nekünk, mint Oroszországnak” – hangoztatta.

„Békével lehet emberéleteket menteni. Magyarország ezért azonnali tűzszünetet és béketárgyalásokat sürget” – tette hozzá.

Úgy vélekedett, hogy „hamis remény, illúzió”, hogy a háborúnak győztesei lesznek, hiszen annak csakis vesztesei lehetnek, és minél tovább tart, annál több vesztese lesz és annál nagyobbak lesznek a károk.

A miniszter arra figyelmeztetett, hogy a harmadik világháború kockázata, egy atomháború kitörésének veszélye minden korábbinál nagyobb.

„Remek lenne, ha azok az országok, amelyek folyamatosan a háború elhúzódásának és eszkalációjának kockázatával járó döntéseket hoznak és nyilatkozatokat tesznek, megértenék, hogy a tűzzel játszanak” – mondta.

„Talán ez több száz vagy ezer kilométerről, egy óceánnal arrébb kicsit máshogy néz ki, de higgyék el nekem, aki a szomszédságból jött, olyan nemzet képviseletében, amely már vesztett emberéleteket, hogy a 25. órában vagyunk” – fogalmazott.
„Szeretném felhívni a nemzetközi közösséget arra, hogy fókuszáljon a béketeremtésre (.) A diplomácia kudarca háborúhoz vezet, a diplomácia sikere békéhez” – közölte.