„Anyámnak köszönhetek mindent, ami vagyok”

Hirdetés

– idézte Szili Katalin beszéde kezdetén Szent Ágostont.

Emlékeztetett: 1925 óta ünneplik Magyarországon május első vasárnapján az anyák napját.

Rámutatott: a mindenkor legszebbnek tartott tíz magyar szó között a béke, a szeretet, a haza és az élet mellett szerepel az édesanya is.

A család az egyetlen hely, ahol azt a biztonságot megkapjuk, amely – bármi történjék is a világban – összeköti a közösségeket – emelte ki. Fontosnak nevezte, hogy békében tudjunk élni szűkebb és tágabb világunkban, ahol minden pillanatban érzékelhető, hogy felüti fejét a békétlenség, a háború.

Korábban írtuk

Szili Katalin szólt arról is, hogy a gyermeknél nincs igazibb boldogság, a gyermek jelenti a jövőt, a holnapot, a közösség építését. Az édesanya, a nagymama, a dédmama pedig az, aki szeretettel, odaadással, aggódással, panasz nélkül teljesíti hétköznapi feladatait: a gyermekek nevelését, a meleg és kedves otthon megteremtését.

Szili Katalin beszéde végén virággal köszöntötte a rendezvényen részt vevő édesanyját.

Veinperlné Kovács Andrea, a település független polgármestere hangsúlyozta: családcentrikus világot kell teremteni magunknak a kis közösségeinkben.