Szili Katalin a helyi Tarczy Lajos Alapiskolában tartott rendezvényen a környezetvédelmi tudatosságról, és az ezzel kapcsolatos egyéni felelősségről, valamint az élőlényfajok megóvásának és az erőforrások megtakarításának szükségességéről is beszélt. A miniszterelnöki főtanácsadó felidézte: korábban a környezetvédelmi államtitkári posztot is betöltötte, és még házelnökként létrehozója volt a Nemzeti Fenntartható Fejlődés Tanácsnak, és már az április 22-ei Föld napjához kapcsolódó Fenntarthatósági Témahét bevezetése után felvetette, hogy azt jó lenne kiterjeszteni az egész Kárpát-medencére. Rámutatott: tavaly már több, mint három és fél ezer iskola vett részt a Fenntarthatósági Témahét programban.

Hirdetés

A főtanácsadó rávilágított: alapvetően április 22-e azért fontos, mert van egy nap, amikor fel lehet hívni a figyelmet a bolygónkra, annak állapotára, és arra, hogyan tudjuk hosszú távon megtartani az utódainknak. „Ezzel is szeretnénk elősegíteni azt, hogy a lehető legkisebb korban jussanak el a fiatalok azokhoz az információkhoz, amelyek elősegítik, hogy sokkal környezettudatosabban éljenek” – jelentette ki Szili Katalin. Elmondta továbbá, hogy 2013-ban a parlament által elfogadott Fenntarthatósági Keretstratégiában már megfogalmazták a bolygónk fenntartásával kapcsolatos felelősségi rendszert.

Korábban írtuk

Szavai szerint fontos minél szélesebb körben tudatosítani ezeket az információkat, nem pánikot kell kelteni, hanem el kell sajátítani ezt a közös tudást, azokat az információkat, hogy például mi mindent lehet tenni a hétköznapi életben az erőforrások megtakarításával, hulladékgyűjtéssel és fogyasztási szokásokkal. Hozzáfűzte: meg kell különböztetni a környezetvédelmet a fenntarthatóságtól, maga a fenntarthatóság azt jelenti, hogy azokat a gazdasági, szociális és környezetvédelmi kihívásokat, amelyekkel a mai globális világunk szembenéz, egy rendszerben kell kezelni, és rendszerszerű válaszokat kell adni rájuk.