Fotó: Botár Gergely/kormany.hu, archív, illusztráció

Szlávik János a koronavírus-fertőzés lefolyását súlyosbító rizikótényezők közt elsőként az életkort említette. Kiemelte: a betegség miatt Magyarországon elhunyt nők átlagéletkora 81 év, a férfiaké 77 év, azonban a főorvos tud olyan 102 éves emberről is, aki maradványtünetek nélkül gyógyult fel, sok idős ember pedig tünetmentesen, vagy rendkívül enyhe tünetekkel vészelte át a betegséget.

A főorvos a rizikócsoportba tartozók között említette még a valamilyen szív- és érrendszeri megbetegedésben szenvedőket, a tüdőbetegeket, kiemelve a COPD-seket, a dialízisre szoruló vesebetegeket, és a cukorbetegségüket inzulinnal kezelőket. Szintén nagy kockázatnak vannak kitéve a daganatos, sugárkezelt betegek, vagy az extrém mértékben elhízottak, illetve a különböző autoimmun betegséggel élők.

Kitért arra: a magas vérnyomás önmagában nem jelent rizikófaktort, egy jól beállított vérnyomással nem lesz súlyosabb állapotban a beteg koronavírus-fertőzés szempontjából. Cáfolta azt a téveszmét, hogy az egyik leggyakrabban használt vérnyomáscsökkentő esetleg súlyosbítja a betegség lefolyását. Egyben arra kérte a magas vérnyomásban szenvedőket, ne változtassanak az orvos által beállított gyógyszerszedésen.

Szlávik János kitért arra, hogy a gyerekek körében a koronavírus-fertőzés miatti halálesetek száma nagyon alacsony. Ezzel kapcsolatban azonban elmondta, hogy Olaszországból és az Egyesült Államokból érkeztek olyan hírek, hogy egy ritka betegség, a Kawasaki-szindróma tüneteit mutatják a vírussal megfertőződött gyerekek. Ez lázzal, nyaki nyirokcsomó duzzanattal, kiütéssel és a szem bepirosodásával járó kór. Ezt a betegséget New York-ban száz koronavírus-fertőzött gyereknél észlelték, hárman meghaltak.

Szlávik János elmondta, jelenleg is vizsgálják, hogy van-e kapcsolat a koronavírus és a Kawasaki-szindróma kialakulása között, ez azonban még nem bizonyított, de a „nagy számok alapján” előfordulhat. Magyarországon ez a betegség „extrém ritka”, és gyógyszerrel jól kezelhető – emelte ki.

A főorvos kitért arra, hogy május harmadik vasárnapja az AIDS-betegségben elhunytak világnapja. Elmondta, az AIDS-betegség és a HIV-fertőzés önmagában nem jelent rizikót a vírussal kapcsolatban, és a HIV-kezelésekben alkalmazott gyógyszerekkel próbálják gyógyítani a koronavírusos betegeket, így a gyógyszeres kezelés egyfajta védettséget adhat a HIV-betegeknek is.

Szlávik János azt kérte a lakosságtól, hogy bármennyire is jók a járványügyi adatok, továbbra is vigyázzanak magukra, tartsanak távolságot, fertőtlenítsenek, hordjanak maszkot.

Hirdetés

Hétfőtől Budapesten hatályát veszti a kijárási korlátozás, de életben maradnak egyes védelmi óvintézkedések – mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetője a vasárnapi online sajtótájékoztatón.

Lakatos Tibor rendőr ezredes arra figyelmeztetett: egyes védelmi intézkedések betartása továbbra is nélkülözhetetlen annak érdekében, hogy ne veszélyeztessük az eddigi eredményeket és megóvjuk saját, illetve honfitársaink életét, egészségét.

Így többek között kötelező maszkkal, sállal vagy kendővel eltakarni az arcot az üzletekben, illetve a tömegközlekedésben, továbbá a 65. életévüket betöltöttek továbbra is csak 9 és 12 óra között látogathatják az üzleteket, gyógyszertárakat, drogériákat – mondta az ezredes.

A piacokon a helyi polgármesterek ettől eltérő szabályokat is megállapíthatnak, de biztosítani kell, hogy az idősek ott is elkülönítve vásároljanak – tette hozzá.

Lakatos Tibor beszámolt arról is, hogy hétfőn nulla órától valamennyi üzlet, szolgáltató kinyithat és látogatható lesz. A vendéglátóhelyek kerthelyiségeiben, teraszán tartózkodás és a fogyasztás megengedett lesz, de azok belső tereiben továbbra is csak az ott dolgozók tartózkodhatnak, az üzemeltetőknek a teraszok után a közterület-használati díjat szeptember elsejéig nem kell megfizetniük.

Közölte: azt is, hogy szintén kinyithatnak a strandok, a szabadtéri fürdők, szabadtéri múzeumok és az állatkert. Az ezredes arra is felhívta a figyelmet, hogy a védőtávolság betartásáról az üzletek üzemeltetőinek kell gondoskodniuk.

Lakatos Tibor tájékoztatása szerint hétfőtől engedélyezik a polgári házasságkötés és temetés megtartását a másfél méteres védőtávolság betartásával, június 15-e után pedig a szertartások utáni családi rendezvények is megtarthatóak amennyiben a résztvevők száma nem haladja meg a kétszáz főt.

A fővárosi felsőoktatási intézményekre vonatkozó korlátozások is megszűnnek hétfőtől, a hallgatók megjelenéséről, a rektorok döntenek, a diákoknak azonban továbbra is tilos a kollégiumok látogatása – ismertette.

Lakatos Tibor szólt arról is, hogy jelenleg minden határátkelőhelyen akadálytalanul halad a kilépő- és belépőforgalom.

Hozzátette: szombaton 990 hatósági házi karantént rendeltek el, az érvényben lévő karanténok száma 10 470, a szabályok betartását csaknem 473 ezer alkalommal ellenőrizték. Elmondta, hogy már 745-en regisztráltak a hatósági házi karantént elektronikusan ellenőrző rendszerbe, az aktív felhasználók száma 546, mivel időközben több embernek lejárt a karanténja.

Az alkalmazás egészségügyi kérdőívét 92-en töltötték ki, 4542 távellenőrzést hajtottak végre a programom keresztül és 81 rendőri intézkedésre volt szükség – sorolta.

Kérdésre válaszolva Lakatos Tibor elmondta, „úgy tűnik”, hogy Ausztria negatív koronavírus-teszthez fogja kötni a külföldi állampolgárok beutazását.

Szavai szerint azon dolgoznak, hogy az országokkal egyeztetve a viszonosság elve alapján további könnyítéseket vezessenek be a határátlépésben.

Szintén kérdésre közölte: az operatív törzs a hétfőtől hatályos enyhítések után is folyamatosan figyelemmel kíséri az járványhelyzetet területi szintre is lebontva. A járványhelyzet romlása esetén újra életbe léptethetnek védekezéshez szükséges intézkedéseket – mondta.

Korábban írtuk

Egy hét alatt közel 37 ezren regisztráltak a munkavállalást segítő informatikai alapozó online tanfolyamra – közölte Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján vasárnap.

Az államtitkár elmondta, a képzésekre május 22-ig lehet jelentkezni, a nyolchetes oktatás ingyenes és az órák az egyéni igényeknek megfelelően oszthatóak be.

A tanfolyam az elvégzése az előfeltétele a 2020 augusztusában induló, úgynevezett struktúraváltó felnőttképzéseknek – hangsúlyozta Schanda Tamás, hozzátéve, az ezeken résztvevők az 1,2 millió forint összegű, szabad felhasználású és kamatmentes Diákhitel Pluszt is igénybe vehetik.

Jelezte, a vali.ifka.hu weboldalon jelenleg is több mint több mint 1100 képzés közül lehet választani, amelyek közül mintegy 240 részben vagy teljesen térítésmentes.

Schanda Tamás a képzéssekkel összefüggésben kiemelte a bértámogatás keretében megvalósítható egyéni fejlesztési időt és fontosnak nevezte a munkaerőpiacra még ki nem lépett fiatalokra való odafigyelést.

A piacképes tudás elengedhetetlen ahhoz, hogy újból megerősítsük a gazdaságot, ezért támogatjuk az embereket abban, hogy frissítsék, bővítsék ismereteiket és képességeiket – erősítette meg.

Az államtitkár az érettségi vizsgákra kitérve azt mondta, a fiatalok mintegy ötven tantárgyból adtak számot a tudásukról országszerte és folyamatosan tartanak a szakmai vizsgák is. Schanda Tamás a tájékoztatón kiemelten fontosnak nevezte a felsőoktatási hallgatók támogatását; a számukra létrehozott, 500 ezer forint összegű kamatmentes és szabad felhasználású Diákhitel Pluszt május elsejétől közel 8700-an igényelték, a visszamenőlegesen is igényelhető Diákhitel1 keretét pedig augusztustól a duplájára emelik.

A nyelvvizsga hiányában át nem vett diplomák kiadásáról szólva Schnda Tamás elmondta, eddig mintegy 24 ezer diplomát állítottak ki a felsőoktatási intézmények, és gőzerővel dolgoznak azon, hogy a többiek is mielőbb megkaphassák.

Az online nyelvvizsgákra eddig több mint kétezren jelentkeztek, létszámuk folyamatosan bővül, a vizsgáztatásra eddig négy vizsgaközpont kapott engedélyt, közülük három tervez már májusra is vizsgákat – sorolta az ITM államtitkára.

A politikus a koronavírus-járvány okozta gazdasági válságra kitérve arról beszélt, az aktuális adatokból az látszik, hogy Magyarország eddig jobban vette az akadályokat, mint sok más ország. Az ipari teljesítmény az Európai Unió egészében tizenkét, míg Magyarországon tíz százalékkal csökkent – fűzte hozzá.

A kormány feladata ebben a helyzetben az, hogy továbbra is támogassa a munkahelyek megőrzését, illetve annyi új munkahelyet teremtsen, amennyit a vírus elpusztít – emelte ki Schanda Tamás.