Hirdetés

Korózs Lajos (MSZP) arról beszélt, hogy Kiskörén a Zöld Város Projekt keretében 45 millió forintot parképítésre, 15 milliót „valamilyen pálya” előkészítésére, 11 milliót térkövezésre és egy konténer vásárlására, valamint ötmilliót padokra költöttek. Azonban a vak is látja, hogy legalább tízszeres szorzóval dolgozott mindenki – jelentette ki a politikus.

Azt kérdezte, a kormányzat tud-e arról, mi történt Kiskörén, intézkedett-e az ügyben, tette-e feljelentést vagy kivizsgálta-e ezt a beruházást.

Tállai András a Pénzügyiminisztérium államtitkára azt felelte, a politikus ebben a körzetben indul képviselőjelöltként, ezért politikai érdeke lejáratni azokat, akik nem támogatják.

Az államtitkár azt mondta, a helyszínen készült fotók alapján az önkormányzat mindent megvalósított a pályázatból. Hozzátette, az irányító hatóság még nem vizsgálta meg azt, hogy a beruházás mennyiből, hogyan és milyen tartalommal valósult meg.

Korábban írtuk

Zárásként megkérdezte, hogy „Korózs úr, egyébként hogy áll a kamuvideóval? Tart még ott a nyomozás, vagy az már lezárult”?

Korózs Lajos a választ nem fogadta el. Az államtitkári válasz végére utalva azt mondta, „hát hogyha valaki bunkó, paraszt, azzal én nem tudok mit foglalkozni”.