Fotó: demokrata.hu
Hirdetés

A BKK hétfőn az MTI-nek eljuttatott közleményében azt írta, hogy az érintettek a kérdőív kitöltése mellett a BKK Agóra utcafórumain is megoszthatják észrevételeiket, javaslataikat a pesti fonódó villamoshálózat II. ütemének tervezéséről.

Az Újbuda-Újpest-villamostengely projekt részeként új, átszállásmentes közösségi közlekedési kapcsolat jöhet létre Észak-Pest és Dél-Buda között, valamint a budapesti belváros kötöttpályás közlekedési lehetőségei is javulhatnak a BKK tervei szerint. Csökkenhet az átszállások száma és az utazási idő, valamint javulhat a szolgáltatás kiszámíthatósága. Ezek együttes hatására pedig jelentősen növekedhet a közösségi közlekedés versenyképessége – mutatott rá a BKK.

A május 31-ig tartó társadalmi egyeztetés által a BKK-kérdőívek elsősorban a Lehel tér és a Deák Ferenc tér között megépülő új villamospályával, megállókkal és azok környezetével kapcsolatos utasigényeket mérik fel.

Kiemelték: a BKK elkötelezett amellett, hogy a főváros mobilitását nagymértékben befolyásoló fejlesztéseiről a budapestiekkel közösen döntsön, ezért többszintű társadalmi egyeztetési folyamatot indított az Újbuda-Újpest-villamostengely tervezéséről. Ennek keretében az érintett területen lakók, dolgozók és közlekedők is elmondhatják véleményüket, illetve a szakemberek az érintett területeken működő vállalkozások igényeit, észrevételeit is figyelembe veszik.

Korábban írtuk

A tájékoztatás szerint a különböző civil szervezetek, szakmai egyesületek a Mobilitási Témacsoport által ismerhették meg a fejlesztés tervezett elemeit. Erre a tervezés előrehaladtával több további alkalommal is lesz lehetőségük. A BKK szakemberei emellett folyamatosan egyeztetnek a hatóságokkal, a kerületi önkormányzatokkal és a közműcégekkel is.

A BKK azok véleményére is számít, akiknek nem kényelmes az online változat kitöltése, hagyományos, papíralapú kérdőívek is rendelkezésre állnak. A kérdőív letölthető a bkk.hu oldalról vagy elérhető a BKK ügyfélközpontjaiban. A nyomtatás után kitöltött dokumentumokat a BKK Ügyfélközpontjaiban lehet leadni, vagy a BKK postacímére kell elküldeni – a 1075 Budapest, Rumbach Sebestyén utca 19-21. címre, Újbuda-Újpest villamos jeligével.

A beruházás előkészítése az Európai Unió társfinanszírozásával, az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program Plusz (IKOP Plusz) programban valósulhat meg – ismertette a BKK.