A Petőfi tér városunk kapuja, történelme évszázadokra nyúlik vissza.A Zöld Város Program keretében nemcsak megújul…

Posted by Papp László on Thursday, February 4, 2021
Hirdetés

Papp László (Fidesz-KDNP) a sajtótájékoztatón elmondta: a zöld város program keretében megvalósuló beruházás februárban közbeszerzéssel indul, és a tervek szerint tíz hónap alatt elkészül.

Játszóteret, tavat és szökőkutat is kialakítanak a Nagyállomás előtti parkban, lesz kávézó terasszal, elültetnek 85 fát, 3000 négyzetméteren cserjéket, évelő virágokat telepítenek, 6000 négyzetméteres területen pedig füvesítenek – sorolta.

Hozzátette: az egykori közpark és környéke megismertetése érdekében várostörténeti tanösvényt is kialakítanak a Petőfi téren, amelynek rendjét 14 köztéri kamera vigyázza majd.

A polgármester szerint a zöld város program az egyik legfontosabb eleme a Debrecen 2030 fejlesztési stratégiának. A program keretében tíz városrészben újulnak meg zöldterületek, a Tócóvölgyben már megkezdődött a munka, az Újkertben pedig még februárban hozzákezdenek a felújításhoz – részletezte.

Korábban írtuk

Pósán László (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője azt mondta, átlagosan százévenként vannak olyan fejlesztések, amelyek a városképet átrajzolják. A politikus a Kossuth, a Déri és a Dósa Nádor téri átalakítások után ilyennek nevezte a Petőfi téri beruházást is, amely meggyőződése szerint a jövőben „szerethető tere lesz Debrecennek”.